Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A harci kedv

A 20. század végi katonának már nem kell azzal számolnia, hogy hagyják belehalni a sebeibe a csatatéren. A modern katonai medicina számos vívmánya közül ugyanis nagy valószínűséggel az a legfontosabb, hogy 1918 óta jelentősen lefaragták azt az időt, amely alatt a katonát a sebesülés helyszínéről az orvosi ellátás helyére szállítják. A második világháború éveiben a nyugati hadseregeknél a sebesülés és a segélyhelyre érkezés közt eltelt idő általában egy óra alá csökkent; Vietnámban, ahol a „veszteséget evakuáló” helikopterek (casualty evacuation – CASEVAC) pilótáit kifejezetten arra képezték ki, hogy a harci övezetben, ellenséges tűzben is leszálljanak, ez az időtartam átlagosan tizenöt perc volt, vagyis kevesebb, mint amennyit egy „civil” közlekedési baleset áldozata általában a mentőautóban tölt. A páciens ráadásul immár a helikopter fedélzetén is kaphat vérátömlesztést, és azonnal olyan kórházba viszik, amely rendelkezik az újjáélesztés valamennyi eszközével, és amelynek műtőiben szakmájuk különböző részterületeire szakosodott sebészek operálnak. Manapság balszerencsésnek számít az a sebesült, aki, miután elkerülte az azonnali halál, belehal sebesülése következményeibe.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero