Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Apró-cseprő tudnivalók

Sohasem vettem részt csatában, ilyesminek még csak a közelében sem jártam, csatazajt sem hallottam, következményeit sem láttam. Másokat kérdeztem ki, akik harcoltak ütközetben – köztük apámat és apósomat; bejártam itteni, angliai és tengerentúli, belgiumi, franciaországi és amerikai harctereket. Gyakran bukkantam a küzdelem kisebb tárgyi emlékeire – egy német 5.9-es tarack gránátjának szilánkjára az yperni Sokszög-erdőnél az út szélén, egy rozsdaette páncéltörő gránátra a normandiai Gavrus-ban, egy gyümölcsös sövényében, amelyet az Argyll and Sutherland ezred 2. zászlóaljának valamelyik skót katonája hagyott ott 1944 júniusában. Könnyebben mozdítható darabokat olykor haza is hozok (íróasztalomon, egy festett papírmasé dobozban cérnaspulnik közt egy Shiloh-ból való Minié-lövedéket és egy, a 60-as magaslatról származó srapnelgolyót is őrzök). Természetesen régóta olvasok, beszélek és hallgatok előadásokat csatákról, az utóbbi négy-öt év során pedig menet közben, vagy úgyszólván menet közben is figyelemmel kísértem ilyesmit a televízió képernyőjén. Jó néhány más, századunkban vívott ütközetet láttam egykorú híradófelvételeken, melyek némelyike meggyőzően hitelesnek tűnt, és legalább ennyi dramatizált játékfilmet, valamint számtalan statikus csataábrázolást néztem meg: különböző mértékben valósághű fotókat, festményeket és plasztikákat. Csatában azonban sohasem voltam, és a tetejében egyre biztosabb vagyok abban, hogy csak igen halvány elképzeléseim vannak arról, milyen is lehet.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero