Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A hadtörténet hasznosságáról

Amikor az ifjú tisztet össze akarjuk ismertetni az ismeretlennel, csatasorba állíthatjuk a történelmet is. Nem a történelmi mítoszokra gondolunk – az Idegenlégióra Camerone-nál, vagy a brit gyalogságra Albueránál, bár Moltke, a nagy 19. századi német vezérkari főnök (maga is kiváló történész) „»kegyeletes és hazafias kötelességnek« tartotta nem megsemmisíteni bizonyos tradicionális beszámolókat”, amennyiben ezek felhasználhatók a csapatok és a közvélemény célirányos inspirálására (márpedig felhasználhatók). Inkább a történeti irodalomnak az a válfaja lebeg a szemünk előtt, amelynek megteremtéséhez Moltke is jócskán hozzájárult, és amelyet „hivatalos” vagy „vezérkari” történetírásként szokás emlegetni. A hivatalos történetírás egyaránt lehet rossz és jó. A modern brit és még inkább az amerikai hivatalos historiográfia legkiválóbb teljesítményei modellül szolgálnak arra nézvést, milyen a lelkiismeretes és olykor ihletett tudományosság. A hivatalos történetírás vezérkari variánsa azonban régebben gyakorta öltött sajátságosan száraz és didaktikus formát (s ölt ma is). Ez a változat elsősorban azt volt hivatott demonstrálni – a tények jóllehet szükséges, ám veszedelmes sérelme árán is –, hogy minden csata besorolható talán hét vagy nyolc csatatípus valamelyikébe: találkozó, ütközet, anyagcsata, bekerítő csata, áttörés és így tovább. Mármost ennek a megközelítésnek kétségkívül van bizonyos goromba realitása, éppúgy, ahogyan nagyjában-egészében alkalmazható a nyolc vagy kilenc „megváltoztathatatlan és alapvető” hadászati alapelv (koncentráció, támadó akció, a cél szem előtt tartása stb.) is, melyeket egy másik logikai soron szokás levezetni a szóban forgó megközelítésből. Ez utóbbiakat régebben minden katonai akadémia is tanította növendékeinek, sőt az egykori gyarmatokból lett országokban működő, elavult oktatási anyagokat használó efféle intézmények ma is tanítják.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero