Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A hadtörténet fogyatékosságai

Egyszóval, a „hadtörténetben” a gondot maga a hadtörténet okozza. A fogalom egyszerre sokféle dolgot takar. Sokfélét – ám számos korábbi és mai szerző számára nemigen jelent többet, mint tábornokok és a hadvezetés tanulmányozását. E megközelítés olykor figyelemre méltó eredményeket hoz – Jac Weller amerikai történész három jelenkori tanulmánya például, amelyekben Wellington indiai, ibériai és waterlooi ténykedését elemzi, hatásosan érzékelteti, hogy szerzőjük kitűnő értője hőse jellemének, hogy rendkívül tájékozott a 19. század eleji hadviselés dolgaiban, és hogy ugyanakkor érzékeny ember is, aki az adott kérdéskör problematikáját minden szinten – a tábornokétól a közkatonáéig – alaposan ismeri. Megközelítése azonban a nézőpontválasztás miatt automatikusan torzítja is az ábrázolás perspektíváját, és igen gyakran torkollik tömjénezésbe vagy hőskultuszba. Ez abban a furcsa jelenségben éri el csúcspontját, amikor az író eléggé bizarr módon mintegy azonosul választott hősével: a dolgok ilyetén alakulása meglehetősen gyakori és érthető egy irodalmi vagy képzőművészeti életrajzban, de ízléstelen, sőt kissé riasztó is, ha a hős maga a férfias erő és vasakarat, alteregója pedig jámbor tudós a kertvárosi értelmiségi törékeny fizikumával.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero