Keegan John

Az első világháború


Galícia és Szerbia

A mazuri-tóhátsági ellenoffenzíva fényes sikere azonban inkább harcászati-hadműveleti, mint hadászati jelentőségű volt, mert az orosz erőknek csak egy kisebb hányadát kötötte le. Zömüket a lengyel kiszögellés déli oldalán, az osztrák–magyar csapatokkal szemben vonultatták fel, amelyeknek a fő ellenállási vonala a Kárpátok gerincein húzódott. Ennek a hegységnek a stratégiai fontosságú hágói vezetnek le a magyar Alföldre, a Dunához és távolabb Ausztria központi területei felé. Óriási kiterjedésű arcvonal volt, 300 mérföld (480 km) hosszúságú onnan, ahol a Monarchia és Oroszország határa találkozott a semleges Romániáéval, az Osztrák Lengyelországban fekvő Krakkóig, és nagy kiterjedésű övvárak védték, amelyek közül a lembergit (Lvov) és a przemyślit a közelmúltban modernizálták. Az orosz haditerv mozgósítás esetén négy hadsereg, a 3., a 4., az 5. és a 8. összpontosítását írta elő ebben a szektorban a Délnyugati Front parancsnoksága alatt, amelynek parancsnokává Nyikolaj Ivanov tábornokot nevezték ki. Amint felvonultak, támadniuk kellett. Az osztrák–magyar hadvezetőség szintén támadni szándékozott, amint befejezte a mozgósítást. A galíciai és szerbiai front közötti elsőbbség meghatározása körül kialakult zűrzavar miatt azonban a Monarchia a kelleténél lassabban összpontosította erőit Oroszország ellen, míg az oroszok, rácáfolva a német és az osztrák–magyar vezérkar becsléseire, gyorsabban mozgósítottak. Ellenségeik nem vették számításba sem azt a tényt, hogy Oroszország tényleges hadseregének kétötödét eleve a lengyel kiszögellésben állomásoztatta, sem azt a lehetőséget, hogy a Sztavka már az általános mozgósítás befejezése előtt megindíthatja lengyelországi csapatait. Ez alapvető attitűdbeli különbség volt. A két teuton vezérkar, amely több mint negyven esztendővel korábban vett részt utoljára igazi háborúban, nem tudott elképzelni nagy léptékű hadműveleteket azelőtt, hogy minden, aminek a meglétét haditerveik kikötötték, a helyére nem került. A kevésbé dogmatikus oroszok, akik éppen csak túljutottak a Japánnal vívott háborún, előtte pedig több évtizednyi határvidéki harcban szereztek tapasztalatot Közép-Ázsiában, sokkal inkább hajlottak a rögtönzésre. Ennek következtében augusztus végére az oroszoknak ötvenhárom gyalog- és tizennyolc lovashadosztálya állt a helyén a Monarchia határán, míg Ausztria–Magyarország csak harminchét gyalog- és tíz lovashadosztályt tudott szembeállítani velük. Az orosz seregtestek ráadásul nagyobbak is voltak, mint az osztrák–magyarok, és míg Oroszországra Franciaország gyakorolt nyomást, hogy indítson hadműveleteket, amelyekkel német seregtesteket téríthetnek el a nyugati frontról a keletire, a Monarchia még súlyosabb nyomás alatt állt, hogy tegyen valamint a Kelet-Poroszországban szorongatott helyzetbe került német 8. hadsereg tehermentesítésére.

Az első világháború

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 809 6

Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.

Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.

A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?

John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-az-elso-vilaghaboru//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave