1915 végére egyik eredeti hadviselő sem azt a háborút vívta, amelyet akart vagy várt. A gyors győzelem minden reménye meghiúsult, új ellenségek jelentek meg a színen, új frontok nyíltak. Franciaországnak jutott a vezérkara stratégiai szükséghelyzetről alkotott békebeli elképzelésére leginkább emlékeztető háború, a háború Németországgal az ország északkeleti határvidékén. A menetrend és az árkalkuláció azonban egyaránt katasztrofálisan tévesnek bizonyult, és Franciaország váratlanul azon kapta magát, hogy Törökország 1914. novemberi, előre nem látott beavatkozása nyomán alaposan belekeveredett több mellékhadjáratba a Balkánon és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Törökország belépése a háborúba Oroszország azon számítását is felborította, hogy csak a németekkel és az osztrák–magyarokkal kell elbánnia: immár nekikeseredett és nehéz hadjáratot vívott a Kaukázusban is. Németország két szakaszban megvívott egyfrontos háborúra számított: először Franciaország ellen, míg keleti frontját jelképes nagyságú haderővel védi, majd egy újabb győztes hadjáratra Oroszország ellen. Ehelyett nagy létszámú seregei álltak harcban mind a nyugati, mind a keleti fronton, az utóbbin ráadásul több jelentős csoportosítást állomásoztatott a Monarchia területén, rogyadozó Habsburg szövetségese megtámasztására. Ausztria– Magyarország, amely egykor azt gondolta, talán lehetséges a háborút Szerbia elleni büntetőexpedícióra korlátozni, már learatta a vihart, amelyet oktalansága szelével elvetett, és nem csak Oroszországgal, de Olaszországgal is háborúban találta magát. Szerbia is learatta a vihart, amely meg nem alkuvása szeléből támadt, és államként a felszámolás jutott osztályrészéül. Nagy-Britannia, amely kezdetben csak arra vállalt kötelezettséget, hogy kiállít egy expedíciós hadtestet a francia balszárny megnyújtására Flandriában, azon kaphatta magát, hogy a nyugati front állandóan hosszabbodó szakaszaiért vállal felelősséget, miközben ugyanakkor katonaságot teremt elő a törökökkel Gallipolinál, Egyiptomban és Mezopotámiában vívott küzdelemre, a szerbek támogatására és Németország afrikai gyarmati helyőrségeinek felszámolására. Találnia kellett embereket a német Nyílt Tengeri Flotta elől az Északi-tengert elzáró, a földközi-tengeri uralmát biztosító, az ellenség felszíni portyázóit elpusztításukig üldöző és a kereskedelmi hajózást a tengeralattjárók támadásaitól oltalmazó hajók személyzetének megerősítésére is. A háború, amelyet az emberek már kezdtek Nagy Háborúnak nevezni, világháborúvá alakulóban volt, és határait minden elmúló hónap egyre szélesebbre tágította.