Keegan John

Az első világháború


fejezet. A háború a nyugati fronton túl

1915 végére egyik eredeti hadviselő sem azt a háborút vívta, amelyet akart vagy várt. A gyors győzelem minden reménye meghiúsult, új ellenségek jelentek meg a színen, új frontok nyíltak. Franciaországnak jutott a vezérkara stratégiai szükséghelyzetről alkotott békebeli elképzelésére leginkább emlékeztető háború, a háború Németországgal az ország északkeleti határvidékén. A menetrend és az árkalkuláció azonban egyaránt katasztrofálisan tévesnek bizonyult, és Franciaország váratlanul azon kapta magát, hogy Törökország 1914. novemberi, előre nem látott beavatkozása nyomán alaposan belekeveredett több mellékhadjáratba a Balkánon és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Törökország belépése a háborúba Oroszország azon számítását is felborította, hogy csak a németekkel és az osztrák–magyarokkal kell elbánnia: immár nekikeseredett és nehéz hadjáratot vívott a Kaukázusban is. Németország két szakaszban megvívott egyfrontos háborúra számított: először Franciaország ellen, míg keleti frontját jelképes nagyságú haderővel védi, majd egy újabb győztes hadjáratra Oroszország ellen. Ehelyett nagy létszámú seregei álltak harcban mind a nyugati, mind a keleti fronton, az utóbbin ráadásul több jelentős csoportosítást állomásoztatott a Monarchia területén, rogyadozó Habsburg szövetségese megtámasztására. Ausztria– Magyarország, amely egykor azt gondolta, talán lehetséges a háborút Szerbia elleni büntetőexpedícióra korlátozni, már learatta a vihart, amelyet oktalansága szelével elvetett, és nem csak Oroszországgal, de Olaszországgal is háborúban találta magát. Szerbia is learatta a vihart, amely meg nem alkuvása szeléből támadt, és államként a felszámolás jutott osztályrészéül. Nagy-Britannia, amely kezdetben csak arra vállalt kötelezettséget, hogy kiállít egy expedíciós hadtestet a francia balszárny megnyújtására Flandriában, azon kaphatta magát, hogy a nyugati front állandóan hosszabbodó szakaszaiért vállal felelősséget, miközben ugyanakkor katonaságot teremt elő a törökökkel Gallipolinál, Egyiptomban és Mezopotámiában vívott küzdelemre, a szerbek támogatására és Németország afrikai gyarmati helyőrségeinek felszámolására. Találnia kellett embereket a német Nyílt Tengeri Flotta elől az Északi-tengert elzáró, a földközi-tengeri uralmát biztosító, az ellenség felszíni portyázóit elpusztításukig üldöző és a kereskedelmi hajózást a tengeralattjárók támadásaitól oltalmazó hajók személyzetének megerősítésére is. A háború, amelyet az emberek már kezdtek Nagy Háborúnak nevezni, világháborúvá alakulóban volt, és határait minden elmúló hónap egyre szélesebbre tágította.

Az első világháború

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 809 6

Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.

Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.

A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?

John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-az-elso-vilaghaboru//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave