Mielőtt Lettow Afrika végtelen belső területein nekivágott rendkívüli vállalkozásának, valójában még akkor, amikor határ menti nyitó csetepatéit vívta, a Császári Német Haditengerészet tengerentúli hajórajai egy másik, sokkal rövidebb, de sokkal több emberi drámával járó hadjáratot indítottak az Atlanti- és a Csendes-óceán határtalan térségeiben. Németország fő flottáját, amelyet arra építettek, hogy Nagy-Britanniát a világ tengerhajózását uraló pozíciójában reális „rizikóval” fenyegesse, előre gondosan megtervezett rendben Németország északi-tengeri kikötőiben összpontosították. Ezekről a támaszpontokról fenyegethette a Királyi Haditengerészetet áttöréssel a nyílt tengerre, meg azzal, hogy sikerül egy meglepetésszerű összecsapásban az időjárás szeszélyeinek vagy pusztán a szerencsének köszönhetően kiegyenlítenie Nagy-Britannia számbeli túlerejét. Németország azonban kis haditengerészeti kötelékeket tartott a Csendes-óceánon is, Csingtaóban és a szigeteken. Augusztusban a Scharnhorst és a Gneisenau cirkáló a Karolina-szigetcsoport vizein tartózkodott, az Emden Csingtaóban, a Dresden és a Karlsruhe a Karib-tengeren, a Leipzig Mexikó csendes-óceáni partvidéke előtt, a Nürnberg pedig úton volt az utóbbi leváltására. A már említett Königsberg magányos küldetést teljesített Kelet-Afrika partjainál. Bár számukat tekintve kevesen voltak, ez a nyolc hajó elsőrangú fenyegetést jelentett az antanthatalmak kereskedelmi hajózására, különösen az európai vizekre ausztráliai és új-zélandi csapatokat szállító konvojokra, ugyanis viszonylag új építésűek voltak, gyorsak, erős fegyverzetűek, és kiváló képességű tisztek parancsnokoltak rajtuk. Ez kiemelten igaz Maximilian von Spee tengernagyra, a Scharnhorst és a Gneisenau köré szervezett hajóraj parancsnokára. A brit haditengerészet terveinek egyik fő gyengesége abban rejlett, hogy saját cirkálóflottája kétféle elemből állt. Régi, úgynevezett „páncélos” cirkálókból, amelyek túl lassúak voltak ahhoz, hogy utolérjék hasonló kategóriájú német ellenfeleiket, viszont túl gyenge védettségűek és fegyverzetűek ahhoz, hogy komoly kárt tegyenek bennük, ha előnytelen helyzetbe kerülve kénytelenek felvenni a harcot, továbbá könnyűcirkálókból, amelyeknek a sebessége felért ugyan a németekével, de nem rendelkeztek a harc sikeres megvívásához szükséges tűzerővel. A technológiai szakadékról a britek azt hitték, sikerült áthidalni az újonnan divatba jött csatacirkálókkal, ezekkel a gyors, nagyon könnyű páncélzatú, dreadnought jellegű hajókkal, ám magas előállítási költségük alacsonyan tartotta a számukat, miközben elnyelte azt a pénzt, amelyből a hagyományos cirkálóállományt korszerűsíthették volna. Ez a nem szándékolt következmény súlyos ember-, hajó- és presztízsveszteséget okoz majd a háború első hónapjaiban a Királyi Haditengerészetnek.