Miközben Franciaországban végigjátszották Verdun és a Somme nagy drámáját, a máshol kialakult frontokon nagyon változatos formákat öltött a háború. Német Kelet-Afrikában, ahová 1915-ben megérkezett átvenni a parancsnokságot Jan Smuts, a britek zseniális gerillavezér ellenfele a búr háborúban, négy hadoszlop indult útnak 1916-ban – kettő brit Kenyából, illetve Nyaszaföldről, egy portugál Mozambikból, egy Belga Kongóból –, hogy találkozó irányokban mérjen csapást von Lettow-Vorbeck fekete hadseregére, bekerítse, és befejezze a hadjáratot. Az antanthadseregek harcos állománya majdnem 40 000 fő volt, Lettow-é nagyjából 16 000. Megosztotta seregét, majd a fő csoportosítással gond nélkül elkerülte Smuts oszlopait, és harcolva vonult vissza a Kilimandzsárótól Tanga és Dar es-Salaam felé, a tengerparttal párhuzamosan haladva, lassan hátrálva délnek az ország középső részén át. Vállalta a harcot, amikor kénytelen volt, de mindig elszakadt az ellenségtől, mielőtt vereséget szenvedett volna. Lerombolta maga mögött a hidakat és a vasútvonalakat, elkerülte a bekerítést, és épségben megőrizte alakulatait. Mi több, Lettow afrikai aszkarijai rezisztensek voltak a legtöbb, paraziták terjesztette betegséggel szemben, amelyek Afrika belső területein megtámadják az embert. Ellenségeire, akik között nagy számban szolgáltak európaiak és indiaiak, ez nem állt. Elképesztően magas, betegség miatti emberveszteségük – harmincegy nem harcban kiesett katona jutott minden harcban meghaltra vagy megsebesültre – volt a valódi ok, amiért nem sikerült sarokba szorítaniuk Lettow-t, akinek kicsiny hadserege 1916 végén még mindig ugyanolyan egészséges, harcképes és megfoghatatlan volt, mint a háború elején.[485]