Keegan John

Az első világháború


A cambrai-i csata

A németek elleni támadásnak egyetlen olyan eszköze maradt még, amelyet Flandria sara megfosztott a benne rejlő lehetőségek kibontakoztatásától: a gépi hadviselés. Éppen ezért épségben megmaradt a Harckocsi Hadtest 1917 folyamán fokozatosan összegyűjtött központi tartaléka. Parancsnoka, H. Elles dandártábornok egész nyáron kereste hasznot hajtó harci alkalmazásának lehetőségét, és felkeltette a 3. hadsereg parancsnokának, Sir Julian Byng tábornoknak az érdeklődését a harckocsikkal indított meglepetésszerű támadás elgondolása iránt az ő hadseregének az arcvonalán, amely száraz, márgás talajon húzódott, ahol a tankok várhatóan nem akadnak el. Byng tüzértisztjeinek egyike, H. H. Tudor dandártábornok a 9. skót hadosztályból ugyanebben az időben saját kezdeményezésére a tankokat támogató, meglepetésszerű tüzérségi tűzcsapás tervén dolgozott, hogy a tüzérségi előkészítéssel ne figyelmeztessék előre a támadásra az ellenséget. Byng augusztusban elfogadta mind Elles, mind Tudor tervét, Haig főparancsnoksága pedig október 13-án hagyta jóvá őket, legalábbis elvileg. November elejére, amikor a passchendaele-i csata éppen végleg belehanyatlott a hiábavalóságba, Haig égető szükségét érezte bármiféle, kárpótlásként felmutatható sikernek, tehát november 10-én Byng sürgetésére hozzájárult az Elles–Tudor-terv végrehajtásához.

Az első világháború

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 809 6

Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.

Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.

A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?

John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-az-elso-vilaghaboru//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave