Sem Oroszország, sem Törökország nem adott ki hivatalos történeti munkát, mivel mindkét birodalom államszervezetét elpusztította a háború és az azt követő polgárháború. Amerikai hivatalos elbeszélő történeti mű sem létezik, habár az Egyesült Államok kormányzati apparátusa előállított bizonyos számú kötetet a háború egyes részterületeiről. A legfontosabb hivatalos történeti művek a brit, a francia, a német, az osztrák és az ausztrál. A francia részletes ugyan, de hangvételében túl száraz. Leghasználhatóbb kötete a két részre osztott tizedik, amely közli a hadrendet, és követi a hadosztályok, hadtestek és hadseregek mozgását, valamint parancsnokváltozásait is. Az osztrák hivatalos történeti mű szintén tartalmaz több értékes hadrendet, és a franciánál kevésbé szigorú és rideg hangon beszéli el az eseményeket. A német hivatalos történetnek a szárazföldi hadműveletekről szóló tizenhat kötetét szenvtelenül objektív vezérkari stílusban írták meg, de nélkülözhetetlen megörökítője a német szárazföldi haderőnem mindenféle tevékenységének. A csaták történetéről született nem hivatalos társsorozat (pl. Reichsarchiv, Ypern, Gorlice) szintén jól használható. A brit hivatalos sorozat aprólékosan részletes beszámolókat foglal magában a hadsereg tevékenységéről az összes hadszíntéren, külön haditengerészet- és a légierő-történetet, több szakágazati kötetet (egészségügy, szállítás-közlekedés), valamint a narratívának alárendelve a végtelenségig részletezett hadrendek sorozatát, amelyek abszolúte szükségesek Nagy-Britannia háborúban játszott szerepének megértéséhez. Az ausztrál hivatalos történetíró, C. W. E. Bean sok résztvevőtől gyűjtött személyes visszaemlékezést. Az ő könyvsorozata ennek következtében olyan emberi dimenzióval rendelkezik, amilyennel egyetlen másik hivatalos történet sem ér fel, és megközelítési módjában azt a módszert vetíti előre, amelyet oly nagy sikerrel alkalmaztak a második világháborúról szóló pompás amerikai hivatalos történeti mű szerzői. Az említett hivatalos történetek a következők: