Az első világháború katonai vezetői kevés utólagos csodálóra leltek. Ez egyre inkább igazságtalan megítélésnek látszik. Olyan emberek voltak, akiket majdnem megoldhatatlan feladvány elé állítottak – hogyan törjünk át erős, megerődített arcvonalat gyenge, valójában garantáltan inadekvát eszközökkel –, és egyikük sem volt lényegesen gyengébb kvalitású hadvezér a többinél. Érdekes kollektív portréval szolgál Correlli Bamett: The Swordbearers. London, 1963. Vizsgálatának tárgya az ifjabb Moltke, Sir John Jellicoe tengernagy, a Nagy Flotta parancsnoka, Pétain és Ludendorff. Basil Liddell Hart megértő életrajza: Foch: Man of Orleans. 1931, kiállta az idő próbáját, ahogy J. Wheeler-Bennett: Life of Hindenburg: The Wooden Titan. London, 1936 című életrajza is. D. Goodspeed remekül írta meg Ludendorff. London, 1966 életrajzát. Haig máig rejtély maradt, a katonai mesterség hatékony gyakorlója, akiből többé-kevésbé hiányzott az emberi érzés. John Terraine fenntartás nélküli védőbeszédet írt a tábornok eredményeiről Haig: The Educated Soldier. London, 1963 című munkájában. Szkeptikusabb biográfia, amelyben a szerző Haig jellemének kevéssé racionális oldalát hangsúlyozza, G. De Groot: Douglas Haig. London, 1988 című könyve, és szintén figyelemre méltó D. Winter: Haig’s Command. London, 1991. Az R. Blake szerkesztette The Private Papers of Douglas Haig. 1952, nélkülözhetetlen munka. Ugyanez áll Philip Magnus: Kitchener. N. Y., 1959 című életrajzára. D. Smythe: Pershing. Bloomington, 1986 című munkájában a legkiválóbb életrajzot nyújtja az amerikai hadsereg tábornokáról. R. Holmes kiváló életrajzot írt Sir John Frenchről The Little Field Marshal. London, 1981 címen. Jó életrajzot írt egy-egy brit tengernagyról R. Mackay: Fisher of Kilverstone. Oxford, 1973; A. Temple Patterson: Jellicoe. London, 1969; S. Roskill: Earl Beatty. London, 1980.