Keegan John

Az első világháború


fejezet. Haditervek

A hadseregek terveket készítenek. Nagy Sándornak volt terve a Perzsa Birodalom megtámadására, ami annyiból állt, hogy csatára kell kényszeríteni Dareiosz császár seregét, magát az uralkodót pedig meg kell ölni vagy foglyul kell ejteni.[18] Hannibál rendelkezett tervvel a második pun háború vezetésére: elkerülni Róma tengeri hatalmát oly módon, hogy a rövid tengeri úton Hispániába dobja át a karthágói hadsereget, átkelni az Alpokon – ki ne emlékezne elefántjai történetére –, majd hazájukban szállni szembe a légiókkal. II. Fülöpnek volt terve az Anglia elleni háború megnyerésére 1588-ban: felvitorlázni az Armadával a Csatornán, behajózni a hadsereget, amely éppen a király rebellis holland alattvalóival harcolt, majd Kentben partra szállítani. Marlborough terve 1704-ben Hollandia megmentésére a francia hadsereg lecsalását irányozta elő a Rajnához, és akkor szándékozott megütközni a franciákkal, amikor seregük távolsága támaszpontjaitól valószínűvé tette a legyőzését. Napóleon hadvezéri élete majdnem minden esztendejében készített tervet: 1798-ban egy második front megnyitására európai ellenségeivel szemben Egyiptomban, 1800-ban Ausztria legyőzésére Itáliában, 1806-ban Poroszország villámgyors lerohanására, 1808-ban Spanyolország meghódítására, 1812-ben Oroszország kiütésére a folytatódó háborúból. Az Egyesült Államoknak 1861-ben volt terve, az Anakonda-terv, a fellázadt Dél megfojtására tengerpartjai blokádjával és a Mississippi folyó elfoglalásával. Még III. Napóleon is rendelkezett valamiféle tervvel Poroszország elleni katasztrofális háborújához: benyomulni Dél-Németországba, és Berlin ellen fordítani a nem porosz német királyságokat.[19]

Az első világháború

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 809 6

Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.

Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.

A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?

John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-az-elso-vilaghaboru//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave