Az államférfiakat a háború közeledése baljós előérzetekkel töltötte el, de a hadüzeneteket óriási népi lelkesedés üdvözölte valamennyi hadviselő állam fővárosában. Az utcákat kiáltozó, éljenző, hazafias dalokat éneklő tömegek lepték el. Szentpéterváron a francia nagykövet, Maurice Paléologue közöttük hajtatva jutott el a Téli Palota térre, „ahol hatalmas tömeg gyűlt össze zászlókkal, lobogókkal, ikonokkal és a cár arcképeivel. Őfelsége megjelent az erkélyen. Az egész sokaság azonnal letérdelt, és elénekelte az orosz himnuszt. Annak a sok ezer térdeplő embernek abban a pillanatban a cár valóban az Isten által kijelölt egyeduralkodó volt, népének katonai, politikai és vallási vezetője, testük és lelkük abszolút ura.”[101] A nap augusztus 2. volt. Augusztus l-jén hasonló tömeg gyűlt össze Münchenben, a Német Császárságon belüli Bajor Királyság fővárosában az Odeonsplatzon, meghallgatni a mozgósítás közhírré tételét. Ebben a tömegben ott állt Adolf Hitler, aki utóbb így emlékezett: „nem szégyellem beismerni, hogy magával ragadott a pillanat lelkesedése, és … térdre ereszkedtem, úgy köszöntem meg teljes szívemből Istennek a kegyet, hogy megengedte ilyen időkben élnem”.[102] Berlinben a Kaiser megjelent palotája balkonján, csukaszürke tábori egyenruhába öltözve, hogy szóljon a zajongó tömeghez: „Sorsdöntő óra köszöntött Németországra. Minden oldalról rosszindulatú népek kényszerítenek minket, hogy az igazságos védekezés eszközéhez folyamodjunk. Kardot kényszerítenek a kezünkbe… Most pedig mindnyájatoknak azt parancsolom, menjetek el a templomba, térdeljetek Isten elé, és imádkozzatok hozzá, segítse vitéz hadseregünket!” Berlin székesegyházában a császár lelkipásztora hatalmas létszámú gyülekezet élén recitálta a 130. zsoltárt, az oranienstraßei zsinagógában pedig a rabbi vezetett imákat a győzelemért.[103]