Az inváziós flotta igen sokszínű forgatag volt. A partra szállító rohamnaszádoktól a 6 hüvelykes (152 mm-es) ágyúkkal felszerelt cirkálóig háromszázhatvanhat darab mindenféle nagyságú hajó nyüzsgött a Juno-part előtt egy húsz kilométer mélységű, tíz kilométer széles tengerszakaszon. Reggel fél hatra megindultak a part felé a leglassabbak, a páncélosezredek kétéltű századait szállító harckocsi-partraszállító naszádok. Révkalauz és parancsnoki naszádok, valamint könnyű támogató hajók kísérték és terelgették őket. Egy órával utánuk indultak a nehezebb támogató vízi járművek, szárnyaikon manővereztek a rombolók. Következett a műszaki csoport, a parti akadálymezőkön rést nyitni hivatott, túlméretezett aknagránátra emlékeztető lövedékeket kilövő sorozatvetővel felszerelt „sövényes” partra szállító rohamnaszádokkal, más naszádokon pedig a Királyi Tengerészgyalogság roham-harckocsijai és a Királyi Műszakiak páncélozott járművei, az AVRE-k érkeztek, amelyek nehéz robbanótölteteket helyezhettek vagy lőhettek a betonerődökre és a harckocsiakadályokra, megint másokon pedig az aknamentesítő szakaszok cséphadaró jellegű, láncos mentesítő készülékkel felszerelt harckocsijai. A műszakiak nyomában indult meg a part felé a roham partra szállító naszádok első hulláma a gyalogzászlóaljak élszázadaival. Minden zászlóalj két századdal az első hullámban, kettővel a negyedórával később érkező második hullámban támadott. Az élszázadok mögött foglalták el helyüket a rakétás hajók, azok mögött pedig azok a különleges harckocsi-partraszállító naszádok, amelyek az önjáró tüzérezredek 96 Priest önjáró tarackját hozták. A tüzérség tűzterve szerint ezek mindegyikének a part felé haladva 200 méterenként három gránátot kellett kilőnie.