Éppen ezért a partra szálló szövetséges csapatok legyőzése a földi csapatok tevékenységétől függött, és mindenekelőtt attól, képesek-e megakadályozni a Szövetségesek csekély mélységű kezdeti részhídfőinek egyesítését. Június 6. estéjén a tengerről partra tett brit gyalogság találkozott a „légideszant-hídfőben” földre szállt ejtőernyősökkel, éppen úgy, ahogy a Utah-partról induló amerikaiak is elérték a maguk ejtőernyőseit korábban, még délután. A kanadaiak korán felvették a kapcsolatot a jobb szárnyukon partra szálló britekkel (akik a nap végére kevés híján elérték Bayeux-t), június 7-én reggel pedig le fogják zárni a köztük és a bal szárnyukon kihajózó britek között maradt rést, azt, amelyikbe a német 21. páncéloshadosztály a D-nap alkonyán puhatolózva benyomult, majd azonnal vissza is vonult belőle. A részhídfők ezen összekapcsolásai után azonban még mindig maradt két rés a szövetséges arcvonalban: egy kisebb a brit és az amerikai partszakaszok között Bayeux városától északra és egy másik, sokkal nagyobb az amerikai Omaha- és Utah-part között a Douve árapály járta torkolatának két oldalán. Ezek a rések csábító lehetőségeket kínáltak, a gondot a beléjük nyomulni hivatott csapatok előteremtése jelentette. Rommel azonnal rendelkezésre álló tartalékát, a 21. páncéloshadosztályt máris harcba vetették. A két további, parancsnoksága alá helyezett páncéloshadosztály alkalmatlan helyen tartózkodott: a 116. túl a Szajnán, a 2. még messzebb, a Somme-on is túl. A Lehr páncéloshadosztály (a páncélos-tanhadosztály) és a 12. SS-páncéloshadosztály, bár mindkettő Normandiában állomásozott, a csatatértől is valamelyest távolabb, ráadásul még mindig „az OKW alárendeltségében” álltak, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy csak Hitler kifejezett engedélyével vethették őket harcba. A gyaloghadosztályok azonnal bevethető tartalékként használhatatlanok voltak. Azokhoz, amelyek a partraszállás helyszíneihez legközelebb, a Szajna túlsó oldalán diszlokáltak, tilos volt hozzányúlni mindaddig, amíg Hitler azt hitte, szükség lehet még rájuk a partvidéken várható második invázió visszaveréséhez. Azok, amelyek távolabb állomásoztak, egyszerűen nem rendelkeztek a csatatér időben való eléréséhez vagy – amikor elérték – az ottani manőverezéshez szükséges mozgékonysággal.