Az egyik fő tényező, amely Erskine és Montgomery tábornokokat a harc megszakítására késztette, az a hír volt, miszerint a Panzer Lehr szétszórtan küzdő alegységei között megjelentek egy újabb német páncéloshadosztály, a 2. részei. A britek akkor ismerték fel a 2-es páncélosok jelenlétét, amikor a 7. páncéloshadosztály bal szárnyán, Caenhez közelebb tevékenykedő 50. hadosztály foglyul ejtette a hadosztály néhány páncélgránátosát. Ez a fejlemény komoly aggodalomra adott okot, mert a 2. nemcsak a Wehrmacht egyik legharcedzettebb páncéloshadosztálya volt, amelynek dicsőséges harci tapasztalatai a lengyelországi hadjárattól Ukrajna 1943-as védelméig terjedtek, de az első német páncélos-seregtest is, amely a katonai közigazgatási határaként kijelölt két nagy folyón, a Szajnán és a Loire-on túlról érte el a normandiai frontot. A hadosztály helyőrsége Amiens volt, közel 200 kilométerre Caentől, ahová június 7-én kapott menetparancsot. Könnyű kiszámítani, hogy átlagosan napi 30 kilométernél többet nem sikerült megtennie, de a lényeg, hogy végül csak megérkezett. És várható volt még további páncéloshadosztályok érkezése is: a 116.-é Párizsból, a 17. SS-páncélgránátosé a Loire-tól délre fekvő helyőrségéből, a 2. SS-páncélosé Toulouse környékéről, a 11.-é Bordeaux-ból, az 1. SS-páncélosé Brüsszelből, sőt talán a 9.-é is a Rhône napsütötte alsó szakasza mentén fekvő Avignonból. Ha és amikor Hitler elengedi majd őket személyes rendelkezése alól, hogy csatlakozzanak a 12. SS-páncéloshadosztályhoz, a 21.-hez és a Lehrhez, mennyi időt vesz majd igénybe a felvonulásuk, és milyen állapotban fognak megérkezni? Elsőrendű fontosságú és sürgető kérdések voltak ezek a szövetséges hadvezetőség számára, amikor az inváziós hadjárat a második hetébe lépett.