„Azt mondták nekünk, és mi el is hittük – írta Roden Orde főhadnagy, a 2. testőr lovasezred (2nd Household Cavalry Regiment) főhadnagya –, hogy nagy események küszöbén állunk.” Ezrede, a VIII. hadtest hadtestközvetlen (páncélos) felderítő egysége feladatköre okán joggal számíthatott arra, hogy a támadás első vonalában fog haladni, de az egész hadosztály is izgatottan várakozott, amelyet majd előrevezet. A brit 11. páncéloshadosztálynak ugyanis ez volt az első nagy csatája, bár már az Epsom-hadműveletben is játszott kisebb szerepet. Várható volt, hogy a Goodwood-hadművelet – ezt a fedőnevet választották Montgomery offenzívájának a folyosóban – bőségesen kínál majd lehetőséget a „lovassági lendület” bemutatására, amire az alakulatot megszervezték és kiképezték. A Testőrgárda (Life Guards) és a Királyi Lovas Gárda (Royal Horse Guards) háború alatti összeolvasztásával létrehozott 2. testőr lovasezred szívesebben emlegette a közelgő eseményt „Goodwood derbiként”, ahogyan a megrögzött sportfogadók megfeleltették a hadviselés újabb eseményét a lóversenyszezon második legdivatosabb eseményének, tisztjei pedig úgy gyürkőztek neki, mintha csak tegnap hagyták volna maguk mögött Ascotot. Amikor Normandia felé, a behajózásra készülve áthajtottak Londonon, az egyik fiatal csapattiszt reménytelen vágyakozással jegyezte fel, hogy az előkelő társaság éppen távozott a Four Hundred Clubból, amikor páncélautóikkal a kora hajnali órákban arra jártak. Az átalakított csatornai átkelő gőzösön, amely a hadszíntérre szállította őket, az egyik mentőcsónak-gyakorlaton egy későn érkező hangosan követelte, hogy vezessék „a tiszti tutajhoz”. Az a fajta fiatalúr volt, akit ismertek és értettek a háború előtt bezupált, legénységi állományú lovas gárdisták, akik még mindig a kemény karton állagára csiszolták pokrócszerű gyakorló egyenruhájukat. „A tiszteknek – írta egy lovassági tizedes (őrmester a hadsereg többi része számára; nem ok nélkül ügyeltek nagy gonddal különc hírnevükre a brit hadsereg legrangidősebb ezredei) –, bár a legrosszabbat szenvedik el éppen, amit eddig elszenvedtek tábori élet dolgában, láthatóan még mindig sikerül elég kellemesen élniük.”[36] A D század valóban kellemesen rendezkedett be Brécy kastélyában, amelyet alig valamivel az érkezésük előtt hagyott el a Comédie Française egyik grande horizontale-ja (színésznőként is neves nagy kurtizánja). A csatornai hajúton ananásszal és friss cseresznyével etették őket, most pedig alig várták, hogy a château „hivalkodó kis kapubejáratának” árnyékában meghúzódó tanyáról meghozzák a friss tojást és vajat, és azon sajnálkoztak, hogy könnyebb Calvadost szerezni, ami a tűzgyújtáshoz ugyan remekül megfelel, mint rendes bort.