Keegan John

Hat hadsereg Normandiában

A D-naptól Párizs felszabadításáig. 1944. június 6.–1944. augusztus 25.


Előrevonás

A veteránok óvatosságának persze volt értelme. A meggondolatlan vakmerőség miatt pár perc alatt harckocsijai felét elveszthette egy ezred, még arra is számos példa akadt, hogy egységek egyetlenegy üzemképes harckocsi nélkül maradtak a nap végére. Márpedig a páncélosezred a páncélosai nélkül pontosan annyit ér, mint a flotta hajók nélkül. Ezzel magyarázható a Királyi Harckocsiezred harckocsizóinak megszállott buzgalma a karbantartás terén, amely nézetük szerint a lovasság gyenge pontja volt, mert a harckocsis hadviselés kezdeti korszakában a járműveszteségek többségét inkább műszaki hibák, semmint „ellenséges behatás” okozták. Az arány mostanra a másik irányba tolódott el, és miután a háború első éveiben használt hitvány brit konstrukciók felváltására az Egyesült Államokból megérkezett a Sherman, a műszaki hiba kivételes eseménnyé vált. A Shermanben nagyszerűen testesült meg a tömegtermelésre épülő amerikai gépszerkesztés és -gyártás, mint ahogy az amerikai autóipar volt az az iparág, amelynek nagyon nagy részét átállították a Sherman mint szabványos konstrukció gyártására. A konstrukciót egy Ford-motor köré tervezték, amely percek alatt kiszerelhető volt, és egy másik ugyanolyannal pótolható. Tornyán és homloklemezén 63,5 mm (2,5 hüvelyk) vastag öntött páncél védte. Fő fegyveréhez hetven gránátot vihetett magával, és ez a fő fegyver egy 75 mm-es, nagy kezdősebességű lövedéket tüzelő ágyú volt. A konstrukciónak megvoltak a maga hibái is. Túlságosan könnyen kigyulladt, és ha ez megtörtént, kegyetlenül hevesen égett, mert a motorja nem dízelolajjal, hanem benzinnel működött. Ágyújának teljesítményét az invázió idejére már klasszisokkal felülmúlta a német Párduc 75 mm-es ágyújáé, és természetesen a Tigris 88 mm-eséé is. Ráadásul a Sherman magas volt, tehát hamarabb meglátták, mint a brit Cromwellt, amellyel a páncéloshadosztályok felderítő ezredeit felszerelték. E fogyatékosságok egy részének kiküszöbölésére azonban már találtak megoldást; mindenekelőtt minden négy harckocsiból egyet átfegyvereztek a hosszú csövű brit 17 fontos ágyúval, amellyel tűzerőben egyenrangú ellenfélként vehette fel a harcot a Pz. IV-essel és a Párduccal.

Hat hadsereg Normandiában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 810 2

A Hat hadsereg Normandiában a világhírű hadtörténész, John Keegan egyik alapműve. A második világháború egyik leginkább drámai és sorsdöntő eseményét, a szövetségesek normandiai partraszállását és az azt követő eseményeket meséli el sodró, olvasmányos formában. A címben ígért hat hadsereg igazából hét. Külön fejezetet kap az amerikai, a kanadai, a skót (!), az angol (!), a német, a lengyel és a szabad francia. A magyar olvasónak revelációt jelenthet, ahogyan az angol-brit Keegan megmutatja a hazája szárazföldi haderőnemét alkotó részek markáns nemzeti jellegzetességeit, amelyek a fegyvernemválasztást és a harcmodort is erősen befolyásolták (és befolyásolják mind a mai napig).

Keegan tanári pályafutása első évtizedeiben a brit katonai akadémián, Sandhurstben együtt oktatott a háborút megnyerő tisztek javával. Ez a közvetlen érintkezés egyedülálló lehetőséget biztosított a számára, hogy megértse a második világháborús hadviselés alapkérdéseit. A könyv több izgalmas témát is vizsgál: többek között, hogy milyen hadsereget állít ki egy-egy társadalom, és az a fegyveres erő mennyire képezi le az illető társadalmat; és ezzel összefüggésben pedig mi tette "a modern idők szakmailag leghatékonyabb" hadseregévé a németet, amelyet nemcsak hogy egy, a végletekig gonosz és aljas, de gazdasági és társadalompolitikai szempontból csak a Szovjetunióéhoz foghatóan kevéssé hatékony és irracionális rezsim állított ki. Keegan szakszerűsége és intellektuális mélysége mellett nagy mesélő is, és ebben a könyvében sem okoz csalódást olvasóinak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-hat-hadsereg-normandiaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave