Amíg a Leclerc-hadosztály a párizsiakkal együtt ünnepelte épségben maradt városuk diadalmas visszaszerzését, a szövetséges hadseregek többi része a B Hadseregcsoport maradványait űzte a Szajnán túlra. Elég kisszámúak voltak ezek a maradványok. Az 50 gyalog- és 12 páncéloshadosztályból, amely a normandiai hadjárat alatt a Nyugati Főparancsnokság alárendeltségében szolgált, csak 24 gyalog- és 11 páncéloshadosztály őrzött meg bármiféle szervezettségre emlékeztető rendet. A páncéloshadosztályoknak egyenként jó, ha tíz harckocsijuk maradt. A gyaloghadosztályok létszáma az állománytáblában előírt létszámnak körülbelül negyedére apadt. A legépebb állapotban a korábban a Loire-tól délre állomásozó G Hadseregcsoporthoz tartozó seregtestek maradtak. A „második D-napon”, augusztus 15-én partra tett szövetséges hadműveleti csoportosítás a Riviérán, védőállásaikban lepte meg őket, de zömüknek sikerült elmenekülnie felfelé a Rhône völgyében, és megőrizni egylépésnyi előnyét az üldöző 6. hadseregcsoport amerikai és francia hadosztályaival szemben. Ezek a német csapatok azonban túl kevesen voltak ahhoz, hogy számottevő erősítéshez juttassák azokat a bajtársaikat, akik a normandiai csatát megvívták – valójában annyira kevesen voltak, hogy erejükből nem is telt többre, mint a bemenekülésre a Siegfried-vonal védelmébe. Hitler korábban azt remélte, hogy egy másik vonal, amelyet bejelölt helyzettérképére, a Somme-é és a Marne-é, menedéket nyújt majd Normandia túlélőinek, és a folyók mentén megvethetik a lábukat, amíg a hadvezetőség a Birodalom minden sarkát tűvé téve élőerő- és felszereléstartalékokat szed össze. Időközben azonban megtiltotta bármilyen erődítés építését ezen a védvonalon, nehogy a munka híre csökkentse a Normandiát védő katonák harci kedvét. Most, hogy szüksége volt a vonalra, Model figyelmeztette Hitlert: annak védelme harminc friss gyaloghadosztályt igényelne, márpedig ezek nem álltak rendelkezésre. Ennek következtében a Szövetségesek szeptember 3-án éjjel egyszerűen áthajtottak a vonalon. Az üldözést vezető páncélgépkocsik személyzete észre sem vette, hogy említésre méltó akadályon halad át. Egy nappal később, szeptember 4-én, két nap alatt lóhalálában megtett, közel 180 kilométeres előretörés után ezek az élegységek bevonultak Brüsszelbe. A hadviselés történetében páratlan fegyvertényt hajtottak végre, és fogadtatásuknak sem igen akadt párja. Brüsszel három nap és három éjszaka ünnepelt féktelenül, és a fogadtatás visszhangjai még két héttel később is morajlottak.