Eisenhower reménykedése, mint oly sok érzelem egy kezdődő barátságban, eltúlozta a másik fél önzetlenségét. 1942-ben Nagy-Britanniában bőven áradt az (elméleti) nagylelkűség az Egyesült Államok felé, de sohasem hiányzott belőle egy kis számítás. Churchill színpadias modorossága teljében nevetgélhetett tanácsadóival mézes-mázos transzatlanti udvarlásán, mielőtt az Egyesült Államok végre „bekerült a hárembe”, közvetlenül utána pedig azonnal férji keménykezűségre váltott. Azzal persze sohasem hitegette magát, hogy az Egyesült Államok fogolysorban tartható menyasszony, és egyelőre, amíg olyan kevés amerikai katona és repülőgép érkezett meg az óceánnak arra az oldalára, ahol ő élt, még csak óvatosan vezette félre és ámította. Emellett számos megalapozott kétsége maradt a Pöröly és a Razzia megvalósíthatóságával kapcsolatban, és szíve szerint előnyben részesítette azt a hadműveletet, Észak-Afrika francia részének Tornász fedőnevű invázióját, amelyet 1941 decemberében ő vázolt fel Washingtonban. „Azonban – írta a brit miniszterelnök – minden befolyásomat be kellett vetnem, […] hogy biztosítsam a megegyezés szerinti és harmonikus együttműködést dédelgetett szövetségesünkkel, amely nélkül a világra nem vár más, csakis a pusztulás. Éppen ezért ezen alternatívák egyikét sem vetettem fel [április] 14-i tárgyalásunkon.” Brooke pedig, aki máris egyetértett Churchill választott taktikájával, sőt roppant odaadón támogatta, mert némi cinizmust vélt felfedezni Marshall tárgyalási pozíciójában, és ez értelmezése szerint őket is feljogosította, hogy hasonlóval válaszoljanak: „[Marshall] úgy találja, hogy King, az amerikai haditengerészet vezérkari főnöke egyre inkább tehertétel, […] mert folyton azt követeli, a szárazföldi erők foglaljanak el […] szárazföldi támaszpontokat a Csendes-óceánon. […] MacArthur Ausztráliában szintén fenyegetést jelent. E hadmozdulatok ellensúlyozására indította be Marshall az európai offenzíva tervét […] Okos húzás, beleillik a jelenlegi politikai nézetrendszerbe, és alkalmas arra, hogy segítsük Oroszországot.”