Both Balázs, Czétány László, Goda Róbert, Magyar Tamás

Légtechnikai rendszerek 1.


Az indukciós viszony változása a szabadsugárban

Tervezési szempontból fontos kérdés az, hogy a befúvási síktól adott távolságra milyen mértékű légújítást hoz létre a szabad légsugár. Mekkora a mozgatott légmennyiség a primer áramlásban? Több szakirodalom ezért is nevezte el az indukciós tényezőt lokális légcsereszámnak. Az indukciós tényező azt mutatja meg, hogy a mozgatott térfogatáram – egy adott távolságban – hányszorosa a bevezetett szellőzőlevegő térfogatáramának:

Légtechnikai rendszerek 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 802 7

A BME Gépészmérnöki Karán mind a BSc, mind az MSc képzésen több tárgy foglalkozik a légtechnikával (pl. Épületek légtechnikája, Szellőzéstechnika, Légtechnikai rendszerek, Hűtés és légtechnika). Ennek az elektronikus formában írt jegyzetnek a célja olyan tananyag összeállítása – a fent említett tantárgyak hallgatói számára –, mely segíti a légtechnika fizikai jelenségeinek megértését, továbbá lehetővé teszi a légtechnikai rendszerek megismerését és azok méretezését, valamint tervezését.

Hivatkozás: https://mersz.hu/legtechnikai-rendszerek-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave