Kulcsár Szabó Ernő

Mi a műalkotás?


Kánoni létmód és irodalom

A kánon fogalma a 18. század óta azon kimagasló művek többnyire zárt körét jelöli, amelyeket az irodalomra nézve és annak fennállása szempontjából – érték, jelentőség, hatás vagy (el)ismertség okán – megkerülhetetlennek s ezért bizonyos mértékig kötelező érvényűnek tekintünk. Igaz ugyan, hogy az irodalomhoz tartozás ismérvei maguk is eredendően történetiek. (Az eruditiónak a 17. század végéig uralkodó ismérvei elsősorban tanult írni tudásként, kiművelt írásmódként határozták meg a szövegeknek azt a csoportját, amelyek egy része mai nézetből – de még nem az irodalmiság 19–20. századi indexeivel – „szép literaturának”1 bizonyul.) Az irodalomfogalom változásai azonban azzal, hogy eleve érvénytelenítik valamely időtlen irodalmiság gondolatát, még nem számolják föl a kiemelkedő művek (vagyis a klasszikusok) korszakokat átívelő értékeinek irodalmi indokolhatóságát. Ebben az értelemben a modernségnek az újkori irodalmiság ismérvei (fikció, innováció, eredetiség) jegyében álló, közelebbről pedig a Nietzsche fiziológiai esztétikája és Mallarmé abszolút költészete közti térben kialakult műalkotáseszménye a maga autonóm önmagára vonatkozása és formai tökélyben kiteljesedő stabilitása ellenére éppúgy nem ássa alá a kánoni örökség tekintélyét, ahogy a stíluspluralizmusok, az avantgárd szubverziók vagy a posztmodern utólagosság korában sem szolgáltatja ki a tetszőlegességnek az irodalmi mibenlét – mindig kánonreleváns – kérdését.

Mi a műalkotás?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 812 6

Azon túl, hogy legelőször is nyelvi képződmény, az irodalmi műalkotásnak nincs időtlen lényege. Ugyanakkor minden nagy korszakban lényegi ismérvek alapján tekintünk műalkotásnak egy szöveget. Az értelmezés gyakran mégis úgy lát munkához, mintha már mindig is tudná, mi és miként tesz műalkotássá egy szöveget, sőt, mintha eleve elintézett kérdés volna, hogy mi számít műalkotásnak egyáltalán. Kivált pedig nagy műalkotásnak. A könyv a strukturalizmus nagy hatású térbeli műfogalmával szemben a – szöveg és az olvasás köztes terében megképződő – műalkotásnak abból az időbeli létmódjából indul ki, amely a művészeti ágak közül egyedül még a zenének sajátja. A létmódja felől megvilágított műalkotás ugyanis a maga kettős időszerkezete jóvoltából egyszerre van belefoglalva az olvasási eseménybe és beillesztve a költészet szűntelen mozgásban lévő hatástörténetébe. A kötet előbb a szöveg művé válásának problémáit tárgyalja, majd olyan irodalmi olvasásmódra tesz kísérletet, amely megkerülhetetlennek tekinti a közlés hangolt beszédszerűségét s vele a dikció, a modalitás, a ritmus, a prozódia, a dallamvonal és a frazírozás poétikai teljesítményét. Mert nélkülük a műbeli igazság nem művészetként történik meg velünk. A költészetben Rilke, Babits, Benn, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy, az epikában Stendhal, Tolsztoj, Flaubert, Hamsun, Kosztolányi és Márai alkotásai állnak az értelmezések előterében. A szakmai értékelésből: „A bonyolult összefüggéseket világos okfejtéssel tárgyaló, módszertani értelemben is hiánypótló könyv nemcsak a szakemberek és a művelt közönség köreiben találja majd meg érdeklődő olvasóit, hanem az egyetemeken is fontos oktatási segédanyag lehet, mint ahogy 20. századi irodalmi hagyományaink középiskolai közvetítését is hatékonyan segítheti elő.” (Szirák Péter)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-szabo-mi-a-mualkotas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave