Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)

Trendek és töréspontok III.

A felzárkózás alternatívái


Zárszó

A térség elemzői többnyire egyetértenek abban: mindez csak lehetőséget, nem bizonyosságot teremtett. Ahogy jómagam és az e tanulmányban idézett szerzők más-más módon megfogalmaztuk: az új út megteremtéséhez szükség volt a gazdasági, politikai, intézményi döntések meghozatalára. Ebben országonként és időszakonként nagyon jelentős eltérések mutathatók ki. A legutóbbi összegző áttekintés (Győrffy, 2021) épp azt emeli ki, hogy nem pusztán a három vagy négy hagyományos európai nagytérség között, hanem a közép-európai és balti régióban, az átalakulásban élen járó EU-országok között alakult ki igazán jelentős versenyképességi és teljesítménybeli különbség, ami a jövőben vélhetően inkább erősödni, semmint gyengülni fog. Az olyan tényezők, mint a korrupció, az állam elfoglalása, a közfeladatok elhanyagolása, az információtechnológia, a környezetvédelem és az oktatás, a kutatás háttérbe szorítása, függetlenségének korlátozása hosszú távon sem közömbös – egyik növekedési elmélet keretében vizsgálva sem.

Trendek és töréspontok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 811 9


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Magyar Tudományos Akadémia vezetése 2017-ben határozta el, hogy újjáalakítja a Világgazdasági Tudományos Tanácsot (a továbbiakban VTT), a még mindig létező, bár átnevezett és kutatóközponti keretek közé átemelt Világgazdasági Intézet bázisán. Ezt a döntést az a felismerés alapozta meg, hogy a gazdaságpolitikának a megváltozott politikai és gazdasági környezetben is szüksége van hosszabb távú elemzésekre, illetve szilárd szakmai alapon álló szakpolitikai tanácsokra. A VTT a szakpolitikai kérdésekhez is a tudományos megalapozottság igényével kíván hozzászólni, tehát tudományosan feldolgozható, elemezhető témákat tűz a napirendjére, évente négy alkalommal. A VTT felkért szakértő közönsége a tudósokon kívül felöleli a gazdaságpolitika és az üzleti szféra képviselőit is. Ez a vegyes összetétel pedig biztosítja, hogy az előadások és viták gyakorlati szempontokat is felvethessenek.

Jelen kötetünk a Tanács harmadik – 2021-es – évadában megvitatott világgazdasági elemzéseket tartalmazza, olyan témákkal, mint a kelet-közép-európai fejlődési út történeti dimenziói, a mexikói gazdaság jövőbeli kilátásai, Európa lehetőségei az emissziócsökkentés területén, valamint a kockázati tőke gazdaságfejlesztő hatása Kelet-Közép-Európában. Az előadások hátteréül szolgáló vitaanyagok mellett a felkért hozzászólók rövidebb terjedelmű észrevételei is közlésre kerülnek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanyi-szunomar-torok-trendek-es-torespontok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave