Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)

Trendek és töréspontok III.

A felzárkózás alternatívái


Bevezetés

Az EU üvegházhatású gázok kibocsátása elleni küzdelmének fontos mérföldköve a 2030-as kibocsátáscsökkentési célok 55 százalékra emelésének terve és az ehhez kapcsolódó ösztönző mechanizmusok kidolgozása. Az Európai Bizottság 2021 júliusában tette közzé több, mint ezeroldalas, tizenhét dossziéból álló javaslatcsomagját. A szabályozás egyszerre célozza a klímacélok támogatását, az európai cégek versenyképességének fenntartását és a szennyező tevékenységek közösségen kívülre telepítéséből származó, nem kívánt hatások mérséklését, elkerülését. A célok ambiciózusak. Európa klímasemlegessé tétele egyben egy új növekedési program, amely biztosítani kívánja az európai gazdaság versenyképességének fenntartását. A klímacélok elérése egyszerre szorító szükségszerűség, mivel a globális felmelegedés civilizációs fenyegetést jelent, de ugyanakkor lehetőség is a transzformáció által kínált új üzleti lehetőségek feltárására és kiaknázására. A versenyképesség fogalma is revízióra szorul: vajon lehet-e a korábbi, szűk közgazdasági módon értelmezni, vagy indokolt-e új, a fenntarthatósági célokat jobban tükröző kategóriákban gondolkodni.

Trendek és töréspontok III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 811 9


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Magyar Tudományos Akadémia vezetése 2017-ben határozta el, hogy újjáalakítja a Világgazdasági Tudományos Tanácsot (a továbbiakban VTT), a még mindig létező, bár átnevezett és kutatóközponti keretek közé átemelt Világgazdasági Intézet bázisán. Ezt a döntést az a felismerés alapozta meg, hogy a gazdaságpolitikának a megváltozott politikai és gazdasági környezetben is szüksége van hosszabb távú elemzésekre, illetve szilárd szakmai alapon álló szakpolitikai tanácsokra. A VTT a szakpolitikai kérdésekhez is a tudományos megalapozottság igényével kíván hozzászólni, tehát tudományosan feldolgozható, elemezhető témákat tűz a napirendjére, évente négy alkalommal. A VTT felkért szakértő közönsége a tudósokon kívül felöleli a gazdaságpolitika és az üzleti szféra képviselőit is. Ez a vegyes összetétel pedig biztosítja, hogy az előadások és viták gyakorlati szempontokat is felvethessenek.

Jelen kötetünk a Tanács harmadik – 2021-es – évadában megvitatott világgazdasági elemzéseket tartalmazza, olyan témákkal, mint a kelet-közép-európai fejlődési út történeti dimenziói, a mexikói gazdaság jövőbeli kilátásai, Európa lehetőségei az emissziócsökkentés területén, valamint a kockázati tőke gazdaságfejlesztő hatása Kelet-Közép-Európában. Az előadások hátteréül szolgáló vitaanyagok mellett a felkért hozzászólók rövidebb terjedelmű észrevételei is közlésre kerülnek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanyi-szunomar-torok-trendek-es-torespontok-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave