Gerőcs László, Vancsó Ödön (szerk.)

Matematika


Hisztogram

Ez valójában egy speciális oszlopdiagram, ahol azonban az oszlopok nem egyenlően szélesek, és a gyakoriságsűrűséget ábrázoljuk, azaz ilyenkor a téglalap területe a gyakorisága az adott osztálynak. Az előző példában a baleseteknél nem egyforma az egyes korosztályok szélessége, így az oszlopdiagram helyett hisztogramot a következőképpen kapunk. Az első oszlop szélessége öt évfolyamnyi, a másodiké tíz, a harmadiké húsz, aztán ismét tíz, majd kétszer húsz. Így az öt évfolyamnyira normálva, a második oszlopot fele magasságúra, aztán negyed, majd ismét fél, s végül két negyed következik. Ez adja a hisztogramot, ahol tehát az oszlopok területe adja a balesetek gyakoriságát, nem a magassága. Ezt a területarányos ábrázolást mondjuk hisztogramnak (27.5. ábra).

Matematika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 767 8

Az Akadémiai kézikönyvek sorozat Matematika kötete a XXI. század kihívásainak megfelelően a hagyományos alapismeretek mellett a kor néhány újabb matematikai területét is tárgyalja, és ezek alapvető fogalmaival igyekszik megismertetni az érdeklődőket. Ennek megfelelően a kötetben a hagyományosan tanultak (a felsőoktatási intézmények BSc fokozatáig bezárólag): a legfontosabb fogalmak, tételek, eljárások és módszerek kapják a nagyobb hangsúlyt, de ezek mellett olyan (már inkább az MSc fokozatba tartozó) ismeretek is szerepelnek, amelyek nagyobb rálátást, mélyebb betekintést kínálnak az olvasónak. Fontos szempont volt az is, hogy bekerüljenek a kötetbe középiskolai szinten is azok a témakörök, melyek az új típusú érettségi követelményrendszerben is megjelentek (például a statisztika vagy a gráfelmélet). Mindezek mellett - bár érintőlegesen - a matematikai kutatások néhány újabb területe (kódoláselmélet, fraktálelmélet stb.) is teret kap.

Néhány felsőoktatási intézményben alapvetően fontos témakör az ábrázoló geometria, amit a forgalomban levő matematikai kézikönyvek általában nem vagy csak nagyon érintőlegesen tárgyalnak, ezért kötetünkben részletesebben szerepel, ami elsősorban a műszaki jellegű felsőoktatási intézményekben tanulóknak kíván segítséget nyújtani.

Az egyes fejezeteken belül részletesen kidolgozott mintapéldák vannak a tárgyalt elméleti anyag alkalmazására, melyek áttanulmányozása nagyban hozzájárulhat az elméleti problémák mélyebb megértéséhez. A könyv a szokásosnál bővebben fejti ki az egyes témák matematikai tartalmát, és a sok példával az alkalmazásokat támogatja, ami a mai matematikaoktatás egyik fontos, korábban kissé elhanyagolt területe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gerocs-vancso-matematika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave