Gerőcs László, Vancsó Ödön (szerk.)

Matematika


A Bayes-statisztika alapjai

Ennek a fejezetnek a célja röviden összefoglalni egy XX. századi statisztikai elmélet alapfelfogását, amely T. Bayes tételén alapul (innen származik az elnevezése is), de abban a valószínűséget jelentősen tágabban értelmezve, mint azt maga T. Bayes, illetve az előző két fejezetben bemutatott ún. klasszikus elmélet hívei. Az a kiindulópont, hogy minden olyan fogalom, amely kielégíti a Kolmogorov-axiómákat, valószínűségnek tekinthető, így az ún. igazságos fogadás eszméjén alapuló, az illető informáltságától is függő, ún. szubjektív valószínűség fogalma is. A módszer bár technikailag sokszor nehezebb, mégis könnyebben érthető és természetesebb, mint az eddigiekben látott klasszikus eljárások. Amelyek egyébként talán jobban érthetőek, ha ezt is ismerjük. Éppen ez indokolja, hogy bemutassuk, annak ellenére, hogy még a felsőoktatásban sem elterjedt elméletről van szó.

Matematika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 767 8

Az Akadémiai kézikönyvek sorozat Matematika kötete a XXI. század kihívásainak megfelelően a hagyományos alapismeretek mellett a kor néhány újabb matematikai területét is tárgyalja, és ezek alapvető fogalmaival igyekszik megismertetni az érdeklődőket. Ennek megfelelően a kötetben a hagyományosan tanultak (a felsőoktatási intézmények BSc fokozatáig bezárólag): a legfontosabb fogalmak, tételek, eljárások és módszerek kapják a nagyobb hangsúlyt, de ezek mellett olyan (már inkább az MSc fokozatba tartozó) ismeretek is szerepelnek, amelyek nagyobb rálátást, mélyebb betekintést kínálnak az olvasónak. Fontos szempont volt az is, hogy bekerüljenek a kötetbe középiskolai szinten is azok a témakörök, melyek az új típusú érettségi követelményrendszerben is megjelentek (például a statisztika vagy a gráfelmélet). Mindezek mellett - bár érintőlegesen - a matematikai kutatások néhány újabb területe (kódoláselmélet, fraktálelmélet stb.) is teret kap.

Néhány felsőoktatási intézményben alapvetően fontos témakör az ábrázoló geometria, amit a forgalomban levő matematikai kézikönyvek általában nem vagy csak nagyon érintőlegesen tárgyalnak, ezért kötetünkben részletesebben szerepel, ami elsősorban a műszaki jellegű felsőoktatási intézményekben tanulóknak kíván segítséget nyújtani.

Az egyes fejezeteken belül részletesen kidolgozott mintapéldák vannak a tárgyalt elméleti anyag alkalmazására, melyek áttanulmányozása nagyban hozzájárulhat az elméleti problémák mélyebb megértéséhez. A könyv a szokásosnál bővebben fejti ki az egyes témák matematikai tartalmát, és a sok példával az alkalmazásokat támogatja, ami a mai matematikaoktatás egyik fontos, korábban kissé elhanyagolt területe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gerocs-vancso-matematika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave