Ám ha az előbb jelzett hármas irányú és akciókörű vizsgálódás lehetőségeit a fentiekkel egységben végiggondoljuk, egy további, negyedfelőli elemzés igénye szintén feltárulkozik. Hiszen ha előbbi megfontolásaink elméleti tükrözésén/feldolgozásán végigtekintünk, úgy ma, egy immár láthatóvá váló felfogásbeli paradigmaváltás tükrében érzékelnünk kell, hogy mindeddig, a folyamatok láncolatába egyedi (és következményeiben egyedileg követhető) hatásként beépülten, szabályozásával a jog már fizikai világunk kopernikuszi–newtoni megfogalmazása előtt évezredekkel is egy kvázi kauzális világkép kimunkálása fölött bábáskodott. Egyedi szereplők, egyedi energiaátadások, egyedi hatások – csupán a megfigyelő készségétől függvén, vajon hézagtalanul végig tudja-e követni megfigyelése tárgyának szintén egyedi, ténylegesen megtett útját? Ezzel szemben ma már fizikai világképünkben is másképp szemlélődünk. A termodinamika, az elemi részecskék kora óta statisztikai tömegességében látjuk a világot, ahol erőbehatások ilyen vagy olyan metszetében probabilitások kombinációja ad gyakorlatilag biztos eredményt, ráadásul többnyire olyan folyamatok eredőjeként, amelyek önnön működésük koordinátáit (törvényszerűségeit) is a folyamat zajlása során maguk hozták egyedileg létre. És elmondhatjuk, hogy a jogszemlélet jelenkori teoretikus forradalma, vagyis közvetlen befolyásolás helyett a szórtság közegében statisztikai probabilitásokkal, s pozitív és/vagy negatív ösztönzésekkel ezen belül élő – vagyis közvetetten, célját a hatásmechanizmusokba történő beépüléssel elérő – mai gondolkodásmódja pedig korszakváltó szimultaneitásban hol megelőzte, hol követte a természettudományos világkép ezen – rendszerszemléletében az autopoiesis gondolatát kitermelő – mikrofizikai forradalmát.1