Az autonóm jog önvédelmező, önkorlátozó és konzervatív képződmény. Létét éppen az teszi lehetővé, hogy tudatosan visszavonul attól, hogy politikai vitákba bonyolódjék. Ám éppen ezért szükségessé válhat, hogy a joggal foglalkozók e jogot technikai köntösében bírálják, ami végül oda vezethet, hogy a változás dinamikáját is a jogrendbe beépítsék. Így jöhet létre a reszponzív, vagyis a társadalmi kihívásokra felelősen válaszoló jog – olyan jogként, amely „a társadalmi szükségletekre érzékenyen válaszol”.1 Mindaz, amit az amerikai jogtudomány szociológiai és realista irányzata megkísérelt, a szerzők szerint korántsem nihilista magatartás a jog irányában, hanem egyszerűen a jog kapujának tágra nyitása volt. A nyitottság és a joghoz hűség között megmutatkozó feszültség persze nemcsak a jog dilemmája; integritás és nyitottság konfliktusa képében ezt minden intézmény ismeri. A felelős jog számára egyértelmű, hogy a merevség mögött a célok hiánya rejlik. Ezt ki is fejtik: „Egy formalista, szabályoktól kötött intézmény nincs felkészülve arra, hogy felismerje: miről is van szó akkor, amikor a környezetével konfliktusba kerül. Valószínűleg opportunista módon fog válaszolni, mivel nincsenek kritériumai a meghaladott vagy meg nem felelő politikák racionális értékeléséhez.”2 A reszponzív jogot tehát az alábbiak jellemzik: a) a jogi okfejtésben a cél autoritása válik hangsúlyossá; b) a cél előtérbe kerülésének köszönhetően a jogi kötelezettség, a jognak való engedelmesség felfogása veszít merevségéből; c) nyitottságával és hajlékonyságával a jogi folyamat maga is politikaivá válik; d) mindezzel pedig olyan helyzet alakul ki, hogy a jogrend fennmaradása egyre nyíltabban a jogintézmények célszerűségének és hatékonyságának függvényévé lesz.