Az idő, konkrétabban az emberi elmével felfoghatatlan léptékű idő mind Lyell, mind Darwin elképzelése számára központi jelentőségű volt. Bár a geológiai közösség már évtizedekkel Lyell előtt is a mózesi kronológiát nagyságrendekkel meghaladó időtávlatokban gondolkodott – szemben a tankönyvi tudománytörténetek népszerű toposzával, amely a bibliai kronológia meghaladását kizárólag Hutton és Lyell nevéhez köti –, kétségtelen, hogy Lyell kulcsfontosságú katalizátora volt a geológiai időskála, a mély múlt koncepciójának a feltalálásának.1 Gradualista elméletének évmilliós időléptékre volt szüksége ahhoz, hogy az irány nélküli, állandó rátájú folyamatok a ma is megfigyelhető geológiai formációkat kialakítsák. A szakadék a geológiai képződmények, az azokat előállító folyamatok között első pillantásra szinte hihetetlennek tűnik. Hogyan képesek az emberi észlelés számára láthatatlanul lassú folyamatok létrehozni a hegységeket, a völgyeket és más, óriási erőkről tanúskodó alakzatokat? Bár az ember előtti, mély múltról szóló vizuális reprezentációk nagymértékű elterjedése a viktoriánus társadalomban széles körben ismertté és bizonyos értelemben megragadhatóvá tette a mély múlt koncepcióját (Rudwick, 1992), azonban a 19. század első felében ez még nem rendelkezett valódi kvantitatív mélységgel. Kérdéses volt, hogy pontosan mennyi időre is van szükség a geológiai formációk létrejöttéhez, azon túl, hogy az emberi elme számára felfoghatatlanul sokra.