Bevezetés. A moldvai magyarok Románia keleti részén (elsősorban Bacău megyében) élnek. A román–magyar kétnyelvű lakosság számát a 2000-es évek elején még körülbelül 60–80 000-re becsülték (Juhász, 2001c, p. 307, Kiss, 2001, p. 195–196), később már 50 000 alá csökkent a számuk (Péntek, 2019, p 68–69, lásd még Bodó et al., 2017, p. 330). A csökkenés hátterében a nyugatra irányuló migrációt és az asszimilációt találjuk (Péntek, uo.). A csoport csángó megnevezése a köznyelvben és a tudományos nyelvhasználatban is gyakori, de ez külső etnonimaként jött létre, és a helyi közösségek egy részében nem is használatos (Bodó, 2006, p. 90). A moldvai magyarok nagyobbik része székely ősökkel rendelkezik, a másik része mezőségi gyökerű, e csoport nyelvjárása és néprajzi vonásai is eltérnek a székelyekétől (Juhász, 2001c, p. 307). A moldvai régió nyelvjáráscsoportjait az északi csángó, a déli csángó és a moldvai székely (vagy székelyes csángó) csoportokra különítik el (Juhász, uo.). A moldvai székely nyelvjárásokat belső tagolódásuk alapján nyugati, déli és középső alcsoportokra osztják. A székelyes moldvai nyelvjárások a keleti székely területekről (Csík, Gyergyó, Kászon és Háromszék) a középkor óta odavándorló székely csoportok nyelvéből jöhettek létre (Juhász, 2001c, p. 308).