Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


Alaktan

A világ nyelvei típusokba sorolhatók aszerint, hogy szavaik milyen szerkezetűek. Azokat a nyelveket, amelyeknek szavai jellemzően egyetlen morfból állnak, analitikus vagy izoláló nyelveknek nevezzük. Erőteljesen izoláló nyelvek főként Kelet- és Délkelet-Ázsiában, valamint Nyugat-Afrikában találhatók. Ezek a nyelvek nem ismerik az inflexiós toldalékokat (és a képzők használata is korlátozott bennük). Szintetizálóaknak nevezzük azokat a nyelveket, amelyekben a szavak több mint egy morfból állnak; efféléket szép számmal találunk az indoeurópai nyelvek között, ilyenek például a latin, a görög, a szanszkrit, a francia, az olasz stb. (A szintetizáló nyelveken belül külön kategóriát képeznek az ún. poliszintetikus nyelvek a maguk nagyon sok komponensből álló szavaival; ezekben a nyelvekben – így például az eszkimóban, egyes indián nyelvekben stb. – igen magas a toldalékok és az összetett szavak száma.) A szintetizáló nyelvek tovább csoportosíthatók flektáló és agglutináló nyelvekre. Az utóbbiakban – ideális, de valójában aligha létező esetben – egyetlen morfhoz csak egyetlen jelentés, illetőleg funkció járul (szemben azzal a típussal, a kumulálóval, amelyben egyetlen morfnak több funkciója is van), a morfok közötti határ világos, áttetsző (szemben a fuzionáló típussal, ahol két vagy több morf között nincs jól megfigyelhető határ), s a grammatikai szerepeket toldalékok viselik (szemben a flektáló nyelvekkel, amelyekben valamely tőben lévő váltakozás a grammatikai szerep hordozója). Amiként nincs olyan nyelv, amely tisztán analitikus vagy (poli)szintetikus lenne, úgy olyan nyelv sincs, amely az utóbbi kategóriájában csupán agglutináló vagy csupán flektáló tulajdonságokat mutatna. Így hát e típusokat sokkal célszerűbb egy képzeletbeli skálán elhelyeznünk, amelynek végpontjain az elvileg „tiszta” típusok állnak (például analitikus ↔ szintetikus ↔ poliszintetikus, flektáló ↔ agglutináló), s ezen hozzávetőlegesen kijelölnünk a nyelvek helyét.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave