Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A szemantika tárgya25

A nyelvi kifejezések jelentésének a vizsgálata részben a szemantika, részben pedig a pragmatika feladata. A szemantika a pragmatikával szemben a jelentésnek a beszédhelyzettől (a beszélőtől-hallgatótól, a megnyilatkozás helyétől és idejétől) független aspektusait vizsgálja. Attól függően, hogy a szavak jelentését vizsgáljuk-e vagy a szavaknál nagyobb nyelvi egységekét, szószemantikáról, illetőleg mondatszemantikáról beszélünk. A szó és a mondat jelentése szorosan összefügg. A szavak mondatokban fordulnak elő, a mondatban nyerik el teljes jelentésüket. A szavak közötti jelentésrelációk is csak mondatszinten érvényesülnek. Például az elad és megvesz igék között ellentétes viszony áll fenn, ezek az igék egymás konverzei. Ez azonban csak mondatszinten válik nyilvánvalóvá: Péter eladta a kocsiját JánosnakJános megvette Pétertől a kocsiját. Ennek ellenére a szavak jelentésének vizsgálatakor gyakran elvonatkoztatunk a mondattani szempontoktól.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave