Romsics Ignác (szerk.)

Magyarország története


Fél évszázad kulturális fejlődés – fél évszázad háborús válság

A 17. század változásai a társadalom és a gazdaság mellett az irodalom, a művelődés és a művészetek fejlődésén is alapvető nyomokat hagytak. Az előző századvég aranykora és a katolicizmus megújulása a királyságban újabb fél évszázadnyi fejlődéshez olyan szilárd alapot és lendületet biztosított, hogy ezt csupán az 1660-as évektől 1711-ig tartó, állandó hadi- és polgárháborús állapotok tudták válságba juttatni. A protestáns Erdélyben a virágzást az 1613 és 1658 közötti tartós béke tette lehetővé, mígnem a török-tatár rablás és a polgárháború ott is megtorpanást hozott. A két világbirodalom határán tehát a múzsák 1606 után sem hallgattak. Anyanyelvünk tudatos művelése folytatódott, irodalmunk ismét néhány kitűnő alkotással, iskolarendszerünk pedig új fellegvárakkal gazdagodott. Mindezzel szoros összefüggésben állt, hogy az írásbeliség még szélesebb körökben terjedt el, a nyomdászat és a kommunikáció 16. században kezdődő forradalmi megújulása pedig egyre szélesebb rétegek világát nyitotta tágabbra. A késő reneszánsz továbbélése mellett a barokk művészet első meghatározó emlékei is megszülettek, miközben a humanista műpártolás helyére egyre inkább a főúri és fejedelmi művészeti reprezentáció lépett. E fejlődést ugyan az 1660 utáni háborúk sem tudták teljességgel megakasztani, a szatmári békét (1711) követő évtizedek keserves talpra állása jelezte igazán, hogy a megújuló tendenciáknak a fél évszázadnyi hadiállapot szűk teret szabott.

Magyarország története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 058 543 9

Hivatkozás: https://mersz.hu/romsics-magyarorszag-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave