Jugoszlávia lerohanása és Görögország ezt követő elfoglalása után a német hadvezetés minden erejét a Szovjetunió elleni támadás előkészítésére összpontosította. A magyar politikai elitet ez a perspektíva ismét súlyos dilemma elé állította. A Németország vereségével számoló nyugatbarát konzervatív és demokratikus körök Teleki politikájának folytatása, azaz a kivárás és lehetőség szerint a háborúból való kimaradás mellett érveltek. Az elvakultan németbarát és antibolsevista szélsőjobboldal, valamint az addigi német katonai sikerek által mélyen impresszionált katonai vezetés viszont a végső német győzelemben bízott, s ezért a Szovjetunió elleni támadáshoz való csatlakozás mellett korteskedett. A kormányt, illetve a kormányzót végül egy nem várt esemény késztette döntésre: június 26-án légitámadás érte Kassát, Munkácsot és Rahót. Bár a támadó gépek hovatartozását sem akkor, sem azóta nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani, az első információk szovjet gépekről szóltak. Ezeknek hitelt adva a kormányzó még 26-án délután deklarálta a hadiállapot beálltát a Szovjetunióval, és parancsot adott megtorló akciókra. Erre az 1920. évi XVII. tc. értelmében – „közvetlen fenyegető veszély esetében” – joga volt.339 Döntésének helyességét ettől függetlenül sokan kétségbe vonták, és az ürügyként felhasznált légitámadást többen a magyar–német katonai körök provokációjának tartották.