A magyarság keresztény hitre térítését Szent István nevéhez köti a történetírás. A kereszténység felvétele azonban gyűjtőfogalom, amely számos elemet foglal magába. Az kétségtelen tény, hogy a döntő lépés első királyunk életében történt. Nem ismerjük az egész magyar társadalom megkeresztelkedésének eseményeit, de az egyházi hierarchia megteremtése, a tizedfizetés elrendelése, a törvényekben foglalt számos elem, amely a keresztény hit életvitelszerű gyakorlására irányult, nyilván számottevő eredményt hozott István uralmának évtizedei alatt. Tudjuk azt is, hogy a hittérítés támaszkodhatott a Kárpát-medence keresztény hagyományaira, illetve a bizánci előzményekre. A sokféleség iránt tanúsított toleranciát az Intelmeken kívül a gyakorlat is mutatja: az elit körében Vazul és Aba Sámuel csak „látszatkeresztényeknek” voltak minősíthetők. Akadhattak ilyenek más társadalmi csoportokban is, de amíg külsőségekben alkalmazkodtak, addig ez nem derült ki. Az ispán ellenőrző munkája nyilván eredménnyel járt. István halála után a hatalom csúcsán kialakult bizonytalanság a felszínre engedte a korábban rejtőzködő pogány jelenségeket. A kezdetben sikeres keresztény térítés után néhány évtizeddel kirobbant pogányfelkelés nemcsak Magyarországon, hanem másutt is rendszerint bekövetkezett. Latens problémák kerültek felszínre 1046-ban a Vata nevével fémjelzett megmozduláskor is.