A 11. század végére megszilárduló egyházi, világi de zömében királyi birtokállomány képezte az elit jövedelmeinek alapját. A birtokosoknak a különféle jogállású embereitől származott jövedelme. Leginkább az egyház népeiről szerzünk tudomást az oklevelekből, akik különféle terményekkel (gabona, szőlő) adóztak. De a püspök tizedjövedelmei között szerepelt az állatállomány szaporodásából keletkező többlet is. A királyi jövedelmeknél szintén feltűnik a terményadó, a kóborló állatok összegyűjtéséből származó jövedelem. A királynak azonban a szabadok dénárjain keresztül pénzbeli bevételei is voltak. A 11. század második felében a földművelés kezd felzárkózni a nomád korszakban gyökerező állattartás mellé. Megfordítva: az állatállomány relatív csökkenése figyelhető meg. Míg a 10–11. század fordulóján jelentős exportcikk volt az ezüst mellett a ló, a század második felében kezdték korlátozni a ló és az ökör exportját. Először László hozott olyan rendelkezést, hogy az országból csak saját szükséglet szerinti mennyiségben lehet kivinni lovat és ökröket, nagyobb mennyiségben a vásárlást is tiltotta, illetve királyi engedélyhez kötötte. A határvidéken zajló állatkereskedelem ellenőrzése a határispán feladatköre volt: aki nem tartotta be, vagyonával, szabadságával fizetett érte, az adásvétel felett szemet hunyó ispán pedig hivatalát vesztette. Az idegen kereskedők a király udvarában juthattak a szükséges engedélyhez, és a királyi poroszló jelenlétében kellett az ügyletet lebonyolítani. Kálmán megismételte a lóvásárlás tilalmát, és szabályozta a határ átlépésének (ezt nyilván többnyire kereskedők tették) módját: királyi pecsét kellett hozzá.