Sokszor elhangzó állítás a kora középkorra vonatkoztatva, hogy nagyon kevés fennmaradt oklevéllel rendelkezünk. Az 1000–1131 közötti iratanyagot tartalmazó okmánytár 157 tételt tartalmaz, de ezek nem mindegyike oklevél, vannak köztük elküldésre szánt, mai értelemben vett levelek, missilisek. Nem egyértelmű az sem, mi sorolható a királyi oklevelek közé. A bizonyosan királyi oklevelek a király nevében íródottak akár egyes, akár többes szám első személyben. Vannak azonban királyi pecséttel megerősített, de harmadik személyben megfogalmazott oklevelek is, amelyek nem a királyi udvarban készültek. Ez utóbbiakat Kumorowitz L. Bernát magánoklevélnek tartotta, míg a királyi oklevelek regesztáját készítő Szentpétery Imre felvette őket a királyi oklevelek közé. 1131 után növekedni kezdett az oklevelek száma: II. Géza és III. István idején (1141 és 1172 között) körülbelül ugyanannyi oklevelet állítottak ki, mint a korábbi 140 évben. A 12. században tehát jelentősen növekedni kezdett a kibocsátott oklevelek száma, amelyek főként a királyi udvarban készültek, kisebb számban az egyes társaskáptalanokban (lásd magánoklevelek kérdése). A királyi udvar klerikusainak összessége alkotta a királyi kápolnát, az ő feladatuk volt a követi küldetések teljesítése mellett a király döntésének írásban való megfogalmazása is. Nagyon hiányos az a lista, amelyet a királyi udvarban tartózkodó, illetve feladatokat teljesítő klerikusokról össze lehet állítani. Bizonytalan a kápolna összetételének megállapítása azért is, mert a királyi udvarban számtalanszor tartózkodtak püspökök is, illetve a királyi társaskáptalanok prépostjai vagy egyes tagjai. Nem állapítható meg az sem, hogy a feladatot kapták azért, mert például egy társaskáptalan tagjai voltak, vagy fordítva: azért kaptak kanonoki javadalmat, mert a király számára fontos feladatot teljesítettek. A királyi alapítású társaskáptalanok Székesfehérváron, Budán (a későbbi Óbuda), Titelen, Dömösön, Aradon és Pozsonyban voltak.