Az új berendezkedés70 (novae institutiones) II. András király (1205–1235) által bevezetett, a korábbiaktól eltérő birtokadományozásra utaló kifejezés, amelyet maga a korszak használt. Nem értékelhetjük előre megfogalmazott „politikai programként”, mivel egy 1217. évi oklevélben fordul elő, maga a jelenség pedig ennél korábbi, sőt ekkorra a negatív következményei is érezhetővé váltak. Az új berendezkedést mint az „általános osztozkodást” jellemzi ugyanez az oklevél. Rokonítható tartalmú II. András 1208-ban keletkezett oklevele, amelynek bevezetőjében a királyi bőkezűség korlátlan – és korlátozhatatlan – voltáról olvashatunk elmélkedést. Összességében, következményeit tekintve az új berendezkedés azért érdemel figyelmet, mert a 13. századi átalakulás elindítója lett. Az átalakulás egészét neveztük modernizációnak, mivel a kora középkori termelési és birtokszerkezet, az uralkodó személyi hatalmára épülő irányítási struktúra (kormányzati rendszer) és benne a politikai aktivitást mutató személyek mozgástere és lehetőségei a század végére teljes mértékben átalakultak. A folyamat egészét tekintve fontos hangsúlyozni, hogy a kora középkori monarchiák átalakulása Európa nyugati felén mindenütt bekövetkezett, csak ütemében lassabban, folyamatos súlypont-áthelyeződéssel és uralkodói szándéktól kevésbé befolyásoltan. Magyarországon pedig mindez felgyorsult ütemben mint egy „földcsuszamlás” ment végbe, és a korábbi szerkezeti elemekből számos archaikus vonást megőrzött. Ennek fényében – de nem elvonatkoztatva tőle – kell értékelnünk az egyes uralkodók intézkedéseit. A 13. század uralkodói döntéseikben egy-egy konkrét probléma megoldásából indultak ki, és szándékuktól függetlenül segítették elő vagy fékezték le az átalakulás ütemét. Az is bizonyos, hogy tevékenységük megítélésében nem azt kell első helyre állítanunk, hogy gyengítették-e a királyi hatalmat vagy „veszélyeztették” az ország egységét. A 13. századot vizsgálva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tatárjárást sem, amelynek demográfiai katasztrófája az élet minden területén nyomot hagyott. A népességcsökkenés növelte a munkaerő iránti igényt, amely részben nagyfokú népességmozgáshoz vezetett országon belül, másrészt megnőtt a betelepülők száma (pl. kunok, vlachok). Az események IV. Bélát (1235–1270) korábbi politikájának megváltoztatására késztették a birtokadományok területén és a várak építésében. Mindezeknek a tényezőknek fontos szerep jutott abban, hogy a század végére a királyi hatalom és a bárók hatalmának egyensúlya végletesen a bárók javára billent.