Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Regény és hiperbola (Petőfi Sándor: A hóhér kötele)

Petőfi egyetlen nagyepikai munkája, A hóhér kötele (1845)220 énelbeszélés, amely a fikció szerint a főhős-narrátor élete végén elkészített, visszatekintő jellegű vallomása (a regény legrészletesebb értelmezését lásd Martinkó András 1965: 160–210). A regény első egysége egy himnikus lendületű, hálaadó ima, amely egy huszonhat esztendővel korábbi imádság meghallgatását és teljesítését köszöni meg. Az Isten és ember (azaz ez esetben a narrátor-főhős) közti teljes harmóniát sugárzó, kiegyensúlyozott szöveg jelenti be az életút leírásának a tervét is, mintegy a teljes, megélt élet méltó befejezéseként. Az egyetlen hangsúlyos jelzés, az a kívánság, hogy talán jobb lenne olvashatatlannak maradnia a kéziratnak, „mert az iszonyú!” (13.) Ez az anticipáció vezeti be a főhős – mint később megtudjuk, Andorlaki Máté – és előbb barátja, majd halálos ellensége, Ternyei Boldizsár közti bosszú történetét: a két férfi folyamatosan torolja meg a másikon az őt ért sérelmeket, s voltaképpen ez tölti ki az Andorlaki szemszögéből győztesnek ábrázolt küzdelem körvonalait. Az ima pozíciója élesen szembenáll a később elmondottak kíméletlenségével – ám a regénynek nem ez az egyetlen feszültsége, amelyet komoly poétikai eszközként foghatunk fel. Ezeknek a felfejtéséhez az első egység is megadja a kulcsot azzal, hogy feltűnően és következetesen közöl bizonyos relatív kronológiai adatokat: eszerint ugyanis a főhős-narrátor ekkor hetvenéves, huszonhat évvel korábban mondott el egy imát, s a története félszázaddal korábban kezdődött, amikor egy lány kezét tartotta. Ez azonban nem csupán a három életkori szakaszt (ifjúkor, férfikor és öregkor) jelenti, hanem a regényen belül pontosan kijelölhető csomópontokat is, hiszen a későbbiekben ezekhez újabb utalások járulnak hozzá, s ezáltal egy hézagmentes hálózat épül ki.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave