Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


Az újholdas poétikai hagyomány folytatásai

Az Újhold – a rövid életű folyóirattól részben független – poétikatörténeti fogalma metafora. E metafora használatától mégsem tekinthetünk el, mert összefoglalóan megnevezhetővé tesz olyan egymástól ugyan lényegi vonásaikban különböző és önmagukban is döntő változásokat mutató írói életműveket, melyek mégis bizonyos nyelvszemléleti, poétikai rokonságot mutatnak, és markánsan eltérnek a kései modernség más nagy beszédmódjaitól. Az újholdas poétikai hagyomány alaptípusait a 60-as, 70-es évek irodalmi tudatában Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János költészete képviselte. A rövid életű folyóirat címével jelölt, elsősorban a költészet területén kifejlődött hagyomány azonban kezdettől fogva gazdagabb és sokrétűbb volt annál, mintsem hogy két még oly jelentős költő életművével kimeríthető volna. A velük egy korosztályhoz tartozók közül fontosabb változatait alakította ki mások mellett Rába György, Rákos Sándor és Somlyó György, valamint az Újholdban egyetlen írással sem jelentkező Lator László. Az újholdasnak nevezett költészeti hagyomány közös jegye alighanem csak meglehetősen lazán ragadható meg abban az elképzelésben, hogy a vers nyelvi képződménye önállóan, minden külső kontextustól függetlenül egészleges értelmet alkot, amely a forma zártságával párosul. Az egységes nyelvi kontextusok létrehozása érdekében a metafora a versekben nem lokális pozíciókban fordul elő, a jelentésszóródás metaforára jellemző tendenciái alapozzák meg a teljes nyelvi szerkezet kiépülését. A metafora jelentésszóródása elvezethetne az egységes értelem szükségszerű felszámolódásának belátásához is, az Újhold poétikái azonban Pilinszky kései költészetében és Rába György lírájában is ragaszkodnak ahhoz a babitsi tradícióhoz, amely a verset zárt formaegésznek tekinti.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave