A vállalkozások uniós adóztatásának feltérképezése során kidolgozott javaslatok mindegyike az adóalap valamilyen szintű összehangolását esetleg egy egységes adóalap megalkotását célozta. Ebből a szempontból foglalkozott a vállalkozások adózásáról szóló tanulmány (lásd fentebb a vállalkozások adóztatása a Belső Piacon című alfejezetet) a tagországok eltérő számviteli megközelítéseivel, illetve a kereskedelmi könyveléssel, mint az adóalap meghatározás kiinduló pontjával. A tanulmány két alapmegközelítést különböztet meg: az angolszász megközelítés szerint a jövedelem meghatározása számviteli szempontból gyakorlatilag független az adózástól;1 míg a kontinentális típusú megközelítés sokkal inkább épít a kereskedelmi könyvelésre, a számvitel és az adózás között szoros összefüggés áll fenn, az adóalaphoz az adózás előtti eredményből néhány módosító tétel segítségével lehet eljutni. A két megközelítésnek történelmi alapjai vannak. Az angolszász megközelítés a tulajdonosi érdek érvényesítésére helyezi a hangsúlyt, mivel a befektetéseket tőkeerős tulajdonosi réteg tette, akik elsősorban magas tőkehozam elérésére törekedtek. Ebben a rendszerben a kimutatásoknak elsősorban a tulajdonosok információs igényeit kellett kielégíteni. Ettől majdnem független pénzügyi szabályozási terület az adószámvitel, amelynek elsődleges célja az állam információigényének kielégítése, a befizetendő adó összegének meghatározása. Ezzel szemben a kontinensen nem volt olyan nagyszámú, jelentős tőkével rendelkező befektetői réteg, ezért itt a finanszírozásban majdnem mindig jelentős mértékben részt vettek a bankok és egyéb hitelezők. Tehát a kimutatások nemcsak a tulajdonosok tájékoztatását szolgálták, hanem a hitelezők érdekeit is védték. Ugyanakkor az állam is sokkal aktívabb szerepet játszott a kontinensen, ahol a szabályozási rendszert sokkal inkább egzakt, részletekbe menően szabályozó törvények alkották, mint kerettörvények és kialakult. Így az adózásnak és számvitelnek is sokkal szorosabb kapcsolata alakult ki, és igényként merült fel, hogy az adóalap a számviteli eredményből egyértelműen levezethető legyen. A kétféle megközelítés integrálása az Unión belül jelenleg is folyik. A számvitel egységes rendszerének alapja a számviteli irányelv (2013/34/EU tanácsi irányelv, HL L 182/19, 2013. június 29.). Ezt számos más szabályozás egészíti ki, a leglényegesebbek a könnyvizsgálatról szóló 2006/43/EK és 2014/56/EU tanácsi irányelvek, a 258/2014/EU tanácsi irányelv- a számviteli beszámolóról, az EP határozata az IAS, IFRS, ERFAG és a PIOB témakörében [P8-TA (2016) 0248, HL C 86/24 (2018. március 6.)] és a különböző tanulmányok.2 Az egyik kérdéskör, amit az Unió jelenleg széles körű szakmai vita keretében vizsgált a közös társasági adóalapkapcsán éppen az, hogy mennyiben lehetne a már meglévő számviteli elveket felhasználni az adóztatási elvek közelítésére.