Két olyan korai ügy is szerepelt a Bíróság előtt, amely azonos tagállamban lévő társaságok közötti ügyletre vonatkozott, és amelyben mégis az EB döntését kérte a nemzeti bíróság. Az egyik a fent említett Andersen og Jensen (C-43/00. sz. ügy), a másik a Leur-Bloem-ügy (C-28/95. sz. ügy). Ez utóbbi foglalkozott először az EB illetékességével nemzeti ügyletek esetén. Az adott ügyletben egy kedvezményezett részvénycseréről volt szó, amelyben az átadó és az átvevő tulajdonosa ugyanaz a magánszemély volt, és a létrejött holdingnak a részesedés tulajdonlásán kívül más funkciója nem volt. A Bíróságnak először az illetékességi kérdést kellett eldöntenie, azután azt, hogy a kérdéses ügylet részvénycserének tekinthető-e. Ez utóbbi kérdésben az EB érdemben nem döntött, hanem visszautalta a kérdést a tagállam hatáskörébe azzal, hogy az ügylet csak azért, mert ugyanaz a tulajdonos nem kifogásolható, a tagállamnak az adókikerülési célok alapján kell eldöntenie, hogy kizárható-e az ügylet az irányelv alkalmazásából. Az illetékesség kérdésében azonban az EB precedens értékű állásfoglalást tett. Kifejtette, hogy nemzeti ügyekben általában nem illetékes, azonban amennyiben a tagállam az irányelv alkalmazását annak bevezetésekor kiterjeszti a nemzeti ügyletekre is, akkor az EB illetékességi köre megalapozott, mivel csak így biztosítható az egyenlő elbánás a nemzeti és nemzetközi ügyletekben, csak így kerülhető el a verseny torzítása és az irányelv rendelkezéseinek kettős értelmezése. Ugyanezt az álláspontot képviselte az EB akkor is, amikor a két dán társaság közötti kedvezményes eszközátadás ügyében kellett döntenie. Mivel a magyar szabályozás is kiterjesztette az irányelv alkalmazását belföldi ügyletekre, ezzel ezekben az esetekben is megalapozottá válik majd az EB illetékessége.