A Ruding-jelentés már 1992-ben említi a kettős adóztatás elkerülésének módjait a magánszemély tulajdonosoknak történő osztalékfizetés esetén, mint a nemzetiségi alapon történő hátrányos megkülönböztetés egyik lehetséges forrását, amely az unión belüli nemzetközi tőkebefektetés gátja lehet. 2003-ban a bírósági esetjog alapján a Bizottság egy közleményt is kiadott ebben a témában.1 A kiosztott osztalékot terhelheti forrásadó (az anya-leányvállalati irányelv csak vállalkozások esetén írhatja felül a nemzeti szabályt) és a magánszemély illetőségének országában személyi jövedelemadó kötelezettség is felmerülhet. Ráadásul az Unión belül a gyakorlatban rengeteg módszert használnak a kettős adóztatás elkerülésére az egyezmények pedig csak a jogi kettős adóztatás megszüntetésében segíthetnek.2 A különböző módszerek különböző tényleges adóterhet eredményeznek, és ilyen módon megvalósul a közvetett diszkrimináció a különböző tagállamokban belföldi illetőségű magánszemély részvényesek között, és ez befolyásolhatja a tőkebefektetési döntéseket. Márpedig a tőke szabad mozgása az Európai Unió alapelvei közé tartozik (EUMSz. 63. cikk).3 Ugyanakkor azonban maga az Alapszerződés ad felmentést ennek az elvnek az alkalmazása alól (EUMSz. 65. cikk) bizonyos esetekben, mivel megengedi a személyek közötti megkülönböztetést, amennyiben azok helyzete illetőségük vagy a tőkebefektetés helye szerint különböző. Ez azonban nem lehet ellentétes a tőke szabad mozgásának elvével, hacsak nem adókikerülés megakadályozását, vagy közérdek megvalósulását szolgálja.