Mint azt a Royal Bank of Scotland ügyben (részletek a 4.8.2.1. pontban) már láttuk, a hátrányos megkülönböztetés gátolhatja a szolgáltatások Unión belüli szabad mozgását. Az EB hasonló következtetésre jutott egy másik mérföldkőnek tekintett ügyben, a Danner-ügyben (C-136/00. sz. ügy) is. Ebben az esetben egy finn belföldi illetőségű magánszemélyt ért hátrányos megkülönböztetés azzal, hogy nem vonhatta le az illetőség országában a másik tagállamban (Németország) fizetett önkéntes nyugdíjalaphoz történő hozzájárulását az adóalapjából. Az EB első megállapítása arra vonatkozott, hogy az önkéntes nyugdíjalap szolgáltatása már a hozzájárulás idején szolgáltatásnak tekintendő, és azért vonatkozik rá a szolgáltatásnyújtás szabadságának elve. A második megállapítás szerint a szabadság korlátozásra került, mivel a le nem vonhatóság hátrányosan befolyásolhatja a magánszemély döntését a hazai és más tagállamban lévő nyugdíjalap között. A finn kormány sikertelenül érvelt a kohéziós elvvel, továbbá az adóelkerülés érdekében szükséges hatékony kontrollal is. Ez utóbbin azt értette, hogy majdnem lehetetlen egy külföldi nyugdíjalap esetén meggyőződni arról, hogy teljesíti-e a feltételeket, illetve nem egyszerű ellenőrizni a hozzájárulás tényét sem. Miként a Wielockx- és a Bachmann-ügyeknél az EB itt is rámutatott arra, hogy a tagállamnak rendelkezésre állnak az információ megszerzésének az eszközei. Az EB utalt a Safir-, Saint-Gobain- és Eurowings-ügyekben kimondott elvre is, miszerint közérdekre nem lehet hivatkozni a megkülönböztetés fenntartása érdekében azért, mert az adóelőny és az adóbevétel nem ugyanabban a tagállamban merült fel.