Erdős Gabriella, Őry Tamás, Váradi Adrienn

Az Európai Unió adójoga


Előszó

Az uniós adóharmonizáció eredményei a magyar uniós csatlakozás időpontja, vagyis 2004. május 1-je óta mindennapi valóságként jelennek meg a magyar adórendszerben. Ugyanakkor az Európai Unió fejlődésének mostani szakaszában ismét hangsúlyossá váltak az integráció és a jogharmonizáció, közte az adójog harmonizációjának alapvető kérdései. Az e kérdésekre adott korábbi válaszok felelevenítése, illetve az új válaszok kidolgozása hozzájárulhat a jelenleg tapasztalható integrációs válság gyökereinek feltárásában és kezelésében. Az egyre inkább többsebességűvé váló integrációs folyamatok, a politikai és a jogi szempontok sajnálatos keveredése és általában a jogi integráció gyengülése olyan elemek, amelyek megoldásához vissza kell nyúlnunk a korábban már meglévő, azonban az utóbbi években feledésbe ment általános és speciális, az adózás területén érvényesülő jogelvekhez. Ehhez azonban ismételten át kell tekintenünk az Európai Unió adójogával, adóharmonizációs tevékenységével kapcsolatos ismeretanyagot. A jelen kiadvány ennek az ismeretanyagnak a rendszeres feldolgozását adja.

Az Európai Unió adójoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2021

Nyomtatott megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 010 3

A magyar uniós tagság alapvetően határozza meg amagyar adójogi rendszer alakításának irányait. Ezért egyértelmű, hogy az adózás, illetve az adójog kérdéskörével foglalkozó magyar jogászi és nem jogászi szakma mellett az egyetemi, főiskolai hallgatók és valamennyi, az adózásban érintett személy számára nélkülözhetetlen az Európai Unió adójogával, adóharmonizációs tevékenységével kapcsolatos ismeretanyag. Ezt az ismeretanyagot szándékozik e kiadvány átadni az olvasónak. A kötet a hazai szakmai könyvpiacon egyedülálló módon az Európai Unió adóharmonizációs tevékenységének rendszerezett feldolgozását adja. Ennek során bemutatja az adóharmonizáció alapvető kérdéseit, az uniós adójog jellemzőit, az adóharmonizáció fontosabb intézményeit és az adóharmonizáció alapszerződésekben szereplő keretszabályait. Részletesen ismerteti a forgalmi és jövedéki adóztatás, a közvetlen adók és az uniós adóügyi együttműködés jogszabályi kereteit. A kiadvány különös hangsúlyt helyez az Európai Bíróság adójogi gyakorlatának és a magyar adórendszert érintő harmonizációs kötelezettségek bemutatására.

Hivatkozás: https://mersz.hu/erdos-ory-varadi-az-europai-unio-adojoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave