Romsics Ignác

Rendszerváltás Magyarországon


Előszó

Rendszerváltás és az ezzel rokon értelmű fogalmakon – rendszerváltozás, rendszerváltoztatás – azt az átalakulási folyamatot értjük, amelynek során a második világháború után szovjet kényszer hatására kialakult egypárti diktatúrákat egész Kelet-Európában többpártrendszeren nyugvó parlamentáris demokráciák, az állami tulajdonon alapuló tervutasításos gazdálkodást pedig magántulajdonra épülő piacgazdálkodás váltotta fel. Ezzel párhuzamosan a társadalom különböző alrendszereiben, például a kulturális életben is, minőségi változások következtek be. A világtörténelem legtöbb nagy fordulatához hasonlóan ezt az átalakulást is több külső és belső tényező összetalálkozása és ezek egymásra hatása idézte elő. Alapvetőnek a nemzetközi erőviszonyok átrendeződése, vagyis a második világháború vége óta tartó szovjet–amerikai rivalizálás amerikai győzelemmel történő befejeződése tekinthető. Ugyanilyen, de legalábbis ehhez hasonlóan fontos szerepet játszott az állami és társadalmi tulajdonon alapuló központi tervgazdálkodás történelmi veresége a magántulajdonra és a piaci mechanizmusok automatizmusára épülő kapitalizmussal szemben. S végül nem maradhatnak említés nélkül azok az egyéni kezdeményezések és belső társadalmi mozgalmak sem, amelyek a kínálkozó lehetőségeket kihasználva, sőt azokat olykor megteremtve, belülről bomlasztva és/vagy reformálva járultak hozzá a változáshoz. Ez a folyamat Magyarországon az 1980-as évek utolsó harmadában indult, és az 1990-es szabad választásokkal vált visszafordíthatatlanná. Áttekintésünkben, melynek alapja a Volt egyszer egy rendszerváltás és A harmadik Magyar Köztársaság 1989–2009 című, 2003-ban, illetve 2010-ben megjelent könyvünk, az átalakulásnak elsősorban ezzel a kezdeti szakaszával foglalkozunk, s a gazdasági és társadalmi változások elhúzódó folyamatát, valamint az 1989–90-ben megszületett parlamentáris demokrácia későbbi működését csak röviden, mintegy kitekintésként tárgyaljuk.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 697 8

Mik voltak a rendszerváltás kül- és belpolitikai előzményei? Reformkommunizmus vagy demokratikus ellenzéki mozgalom? Hogyan alakultak ki az ellenzéki pártok? Mi vezetett Kádár János és az MSZMP bukásához? Mi történt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain? Miként ment végbe a privatizáció? Hogyan zajlottak az első szabad választások? Mik voltak az Antall-kormány legfontosabb intézkedései? Mik a rendszerváltás tanulságai a mából visszatekintve? A Pont könyvek sorozat új darabja, a Rendszerváltás Magyarországon érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/romsics-rendszervaltas-magyarorszagon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave