A fentiekben felvázoltunk egy olyan általános fogalmi keretet, amelyben a lexikai tételeket jellemző információk és a tételek közötti kapcsolatok kielégítő módon kezelhetőknek tűnnek. Maguknak az egyes tételekben szereplő információknak a feltárása, a tételek közötti viszonyok részletező feldolgozása — azaz a szótár egészének elkészítése — nem feladatunk. A szótár felépítésének ismerete azonban segít megérteni azokat a tényezőket, amelyek egész régensosztályok tagjainak és a hozzájuk kapcsolódó vonzatoknak a szintaktikai tulajdonságait meghatározzák. Az előző pontban olyan folyamatot is láthattunk (az angol passzívum képzését), amelynek egyetlen „céljaként” csak az egység szintaktikai tulajdonságainak a megváltoztatását jelölhetjük meg. Az ehhez hasonló jelenségek megítélésében joggal merül fel egy másfajta nézőpont is, amely nem úgy tekint a folyamatra, mint szintaktikai tulajdonságokat változtató szóképzésre, hanem alapvetően szintaktikai folyamatot lát benne, s az érintett egységek alakváltozását mindössze e folyamat külsődleges kísérőjelenségeként fogja fel. Mint már utaltunk rá, napjaink egymással rivalizáló nyelvészeti modelljeinek egy része több vagy kevesebb ilyen összefüggés kezelését ezért nem is a szótár, hanem a mondattan feladatának tekinti. A szóképzési folyamatokról tehát azt is elmondhatjuk, hogy nem kis részük a nyelvtannak egy olyan sávjában található, amelynek a szótárhoz vagy a mondattanhoz való tartozása is vitatott. Mindez elegendő indokot szolgáltat arra, hogy fejezetünkben — ha csak igen felületesen is — áttekintsünk néhány tipikus régenscsoportot és néhány vonzatstruktúra-változtató szabályt. Az 5. pontot ezen belül annak a kérdésnek fogjuk szentelni, hogy működik-e a magyar nyelvben is olyan produktív képzési szabály, amelynek egyetlen feladata a vonzatok szintaktikai funkciójának a megváltoztatása.