Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Asszíria és Napata harca az Egyiptom feletti ellenőrzésért

Sabaka uralkodása idején Asszíria pozíciója jelentősen megerősödött a levantei térségben. III. Tukulti-apal-ésarra és II. Sarrukín legyőzte Damaszkuszt, és meghódította az északi zsidó államot, Júdát is. Bár Egyiptom nem tartotta befolyása alatt Palesztina területét, az ország biztonságát nagyban veszélyeztette Asszíria behatolása a térségbe. Az erőviszonyokat felmérve a napatai uralkodó óvakodott magára vonni II. Sarrukín haragját, és majd csak az asszír király halála után – a trónváltás körüli zavarokat kihasználva – épített ki szorosabb kapcsolatot az asszírok által fenyegetett államokkal. Az új napatai politika jegyében a Sabakát követő napatai uralkodó, Sebitku (kb. Kr. e. 702–690) fegyveres támogatást nyújtott a júdai király számára az asszír fennhatóság lerázására. Az egyiptomi csapatok azonban Kr. e. 701-ben, az eltekei csatában vereséget szenvedtek. Az egyiptomi beavatkozás felkeltette Asszíria figyelmét, így az új napatai uralkodónak, Taharkának (Kr. e. 690–664) már asszír támadással kellett számolnia.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave