MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Válts MeRSZ+ -ra!

Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A Csin- (Qin-) dinasztia uralma (Kr. e. 221–206)

A fejedelemségek leverését követően került sor a politikailag rendkívül széttagolt ország központosítására. A korábbi hűbérbirtoki rendszer helyett az uralkodó a Csin Fejedelemségben már bevált gyakorlatot alkalmazta az egész országra. A közigazgatási reform során az ország területét harminchat tartományra osztották. A katonai és a polgári közigazgatást különválasztva, az egyes tartományok élére polgári ügyekkel foglalkozó kormányzókat és a helyi katonai egységeket irányító katonai parancsnokokat neveztek ki. A kormányzókat és a katonai parancsnokokat a központi kormányzat nevezte ki, megbízatásuk határozatlan idejű volt. A tartományokat körzetekre osztották, amelyeket a központi kormányzat által kinevezett körzeti elöljárók igazgattak. A tartományi és a járási rendszerek bevezetésével a császárnak sikerült kiépítenie a központi kormányzat vidéki szintjeit, amely hatékony irányítást tett lehetővé. A hagyomány a központosított államberendezkedés egyéb területeit is az első császár tevékenységéhez kötötte, intézkedései közé sorolva a pénz, a mértékek, a kocsitengelyek és az írásjegyek egységesítését. Az egységesítő rendelkezések történeti hitelessége nem bizonyított, a kínai történetírás számos dinasztiaalapító uralkodóról vagy főminiszterről jegyzett fel hasonló rendeletalkotást. Mindezek ellenére még a 20. század elején sem alakult ki egységes súly- és mértékrendszer Kínában. Az efféle rendelkezések minden valószínűség szerint inkább a birodalmi egység egyik szimbólumaként, mint a mindennapok gyakorlataként értelmezhetők.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kedvenceimhez adás

A kiadványokat, képeket, kivonataidat kedvencekhez adhatod, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

Ha nincs még felhasználói fiókod, regisztrálj most,
vagy lépj be a meglévővel!

Személyes mappák
Mappába rendezés

A kiadványokat, képeket mappákba rendezheted, hogy a tanulmányaidhoz, kutatómunkádhoz szükséges anyagok mindig kéznél legyenek.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Személyes mappák
Kivonatszerkesztés

Intézményi hozzáféréssel az eddig elkészült kivonataidat megtekintheted, de újakat már nem hozhatsz létre.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Kivonatkészítés
Folyamatos görgetés

Választhatsz, hogy fejezetről fejezetre lapozva vagy inkább folyamatosan olvasnád-e a könyveket. A görgetősávon mindig láthatod, hol tartasz, mintha csak egy nyomtatott könyvet tartanál a kezedben.

A MeRSZ+ funkciókért válaszd az egyéni előfizetést!

Folyamatos görgetés
Kivonat
fullscreenclose
printsave