Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A Han-dinasztia állama (Kr. e. 206–Kr. u. 220)

A dinasztia uralmát – a Csou-dinasztia időszakához hasonlóan – két szakaszra bontjuk: a Korai vagy Nyugati Han-dinasztia időszakára, amely Kr. u. 25-ig és a Késői vagy Keleti Han-dinasztia időszakára, amely a dinasztia bukásáig tartott. A korai Han-kor első évei, a birodalomszervezés során a Han uralkodók nagyban támaszkodtak a Csin hagyományokra, így például rehabilitálták a Csing Si huang-ti uralkodása alatt az állam ellenségeinek tekintett konfuciánus hagyományt. Az új császári ház éppen a konfuciánus eszmék határozott támogatásával igyekezett elősegíteni a dinasztia legitimitását. A Kr. e. 551–479 között élt Kung Csiu (Konfuciusz) tanai szerint mindenki tisztelettel és engedelmességgel tartozik a családfőnek, aki viszont gondoskodni köteles a családjáról. A kínai társadalmi berendezkedés szerint az uralkodó családfő. A dinasztia uralmát véglegesen a Kr. e. 140–87 közt uralkodó Vu-di (Wudi) császár szilárdította meg. A hagyomány szerint az ő uralkodása alatt a hivatalnokok képzésére iskolarendszert hoztak létre, amely a konfuciánus hagyományokra épített új császárság ideológiáját közvetítette. A hatékony közigazgatás kialakítását alapozta meg a hivatalnokok számára kötelezővé tett versenyvizsga, amely 1912-ig használatban maradt.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave